Óriási titok derült ki a Szomszédokról

P.L. | 2016. Február 18.
Eddig csak szóbeszéd járt, most azonban Kulka János egyértelműen kimondta. Horváth Ádám felajánlott neki egy másik szerepet is!

Kulka János és D.Tóth Kriszta együtt autóztak a múlt héten az Elviszlek magammal című műsorban. Itt történt, hogy Kulka János beszólt a köztévének, de kiderült az is, hogy a Szomszédok rendezője nem egy, hanem egyenesen két szerepet ajánlott fel a művésznek.

“Vannak bizonyos dolgok, mint például, azt nem tudom neked megmondani, hogy tegnap mi történt, de erre, ott 87’ májusában, amikor kezdődött a Szomszédok, erre tökéletesen emlékszem. Tényleg ez volt az egyik első kérdése az Ádámnak: nyomdász szeretne lenni, vagy mentőorvos?”

Végül aztán a nemrég új életet kezdett Kulka János a családja miatt döntött úgy, hogy inkább orvos lesz.

“Az úgy tetszett. Soha nem gondoltam, hogy apám azt szeretné, hogy orvos legyek, biztos látta rajtam, hogy teljesen reménytelen eset vagyok. De valahogy az olyan romantikus volt, az tetszett nekem, hogy akkor legalább így apám nyomdokaiba lépek.”

Szóval mindent összevetve, ha Kulka János másképp dönt, vagy esetleg egy kósza pillanatban nem akart volna az édesapja előtt tisztelegni, akkor Mágenheim Ádám helyett Vágási Feri szerepét kapja. #döbbenet

Elképzelhetetlen, hogy Nemcsák Károly helyett Kulka János szálljon be az internetbe…

Vagy Kulka János helyett Nemcsákot ejtik túszul? #noway

 

 

Exit mobile version