Kulka családja: Most is súlyos János állapota

nlc | 2016. Április 15.
Kulka János állapotával kapcsolatban újabb közleményt adott ki családja. Mint mondják, a színész állapota súlyos, de már javult.

 

Kulka Jánost kedden éjszaka szállították kórházba. Az RTL Klub híradója szerint stroke-ot kapott, de már másnap túl volt az életveszélyen Kulka János. Családja akkor is és most is közleményben nyilatkozott:

“Ezúton köszönjük a sok aggódó és biztató megkeresést, amelyet János és mi is az elmúlt napokban kaptunk. Jánoson kedden este egy életmentő műtétet hajtottak végre az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet orvosai. Állapota jelenleg is súlyos, azonban az elmúlt napokban javulás tapasztalható. A közeljövőben kezelőorvosai hivatalos tájékoztatást nyújtanak betegségével kapcsolatban.

Ezúton jelezzük, hogy a mostani, valamint a korábban kiadott közleményen túl a média irányába a család semmiféle tájékoztatást nem adott; a bulvárban napvilágot látott, a család nyilatkozatára hivatkozó cikkek alaptalanok. Kérjük a sajtó munkatársait, tiszteljék meg Jánost és a nyilvánosságot azzal, hogy kizárólag valós, a hivatalos közleményeken alapuló információt jelentetnek meg” – írta Kulka János családja az újságokhoz eljuttatott nyilatkozatban. 

 

Exit mobile version