Prince legendás szerelmei Madonnától Kim Basingerig

nlc | 2016. Április 22.
Minden dalának volt valami szexuális vibrálása, a színpadon és a klipekben gyönyörű nők vonaglottak körülötte. Prince szerelmi élete pedig éppen ugyanilyen színes és vibráló volt.

Még mindig nem tudni, hogy mi okozta Prince halálát, a rendőrség nyomoz az ügyben. Annyi biztos, hogy a zenészt nemrég kórházba szállították, de nem akart ott lábadozni, mert nem adtak neki privát szobát. Hogy mennyire súlyos volt az állapota, arról még mindig ellentmondó információk vannak, egyes értesülések szerint gyógyszer-túladagolás vitte el, nem a betegsége.

Prince halála óta mindenki megemlékezik róla, és van is miről beszélni vele kapcsolatban. A szerelmi élete pedig ugyanolyan vibráló és színes, mint amilyenek az előadásai voltak.

Prince kétszer nősült, és amiről kevesen tudtak, hogy gyereke is született, a kisfiú azonban egyhetes korában meghalt.

Szerelmi liezonjai felölelik a ’80-as és ’90-es évek Ki kicsodája? enciklopédiáját Madonnától Kim Basingerig, de persze nem volt mindenki oda a zenészért. Sinead O’Connor például egyetlen egyszer találkozott a nők körében kedvencnek számító sztárral, de kisebb verekedésbe torkollott a sztori.

Íme néhány nő, akik fontos szerepet játszottak a zenész életében.

Denise Matthews

Élete egyik legfontosabb nője volt, és szakításuk után is fontosak maradtak egymásnak. Amikor idén februárban, 57 évesen, tragikus hirtelenséggel elhunyt az énekesnő, Prince a koncertjén megemlékezett róla. Állítólag összetörte a veszteség.

Patricia Apollonia Kotero

Egy mexikói modell, 1986 és 1997 között volt együtt Prince-szel, akivel Purple Rain forgatásán találkozott.

Madonna

Egészen odáig volt Prince tehetségéért, és úgy érezte, egy hullámhosszon vannak, sokan mégsem a kapcsolatukra, legfeljebb csak a közös dalukra, a Love Songra emlékeznek, amire Madonna a mai napig büszke.

A közös dal megszületése után nem sokkal már nem voltak együtt, mert az énekesnő megismerte Sean Pennt, akihez nem sokkal később már feleségül is ment.

Prince halála után Madonna is megemlékezett róla a közösségi oldalán, ami csak azért különös, mert azt az egyet mindenki tudta Prince-ről, hogy az internetért nem rajongott.

Sherilyn Fenn

A Twin Peaks sztárja a sorozatnak köszönhetően, és a ’80-as években egy rövid liezonja volt az énekessel, de azután is barátok maradtak. A People magazinnak Prince halála után annyit mondott a színésznő: “Prince inspirált engem, megváltoztatta az életemet. Nagyon hiányozni fog. Mindig is csak egyetlen Prince létezett és ez így is marad.”

Kim Basinger

1989-ben, amikor Kim Basinger a Batman filmben tündökölt, és mindenki az ő kegyeit kereste, Prince volt az egyetlen, aki a színésznő közelébe tudott férkőzni. A kapcsolatukról nem sokat beszéltek, de közös dal született belőle. Basinger közreműködése nagyjából annyi volt, hogy orgazmus hangját imitálta a dalban, de a találgatások szerint az egészet akkor rögzítették, miközben a pár szexelt.

“Fogalmazzunk úgy, hogy azok nagyon speciális pillanatok voltak, és nagyszerű emlékeket őrzök azokról az időkről. Nem szoktam korlátozni magam, amikor valakivel együtt vagyunk, mondjuk így, és ha éppen valakivel vagyok, akkor mindent beleadok” – mesélt Basinger a Daily Beastnek.

Carmen Electra

Sokat köszönhet Prince-nek, többek között a nevét. A zenész tanácsára lett ugyanis Tara Leigh Patrick Carmen Electra. “Nagyon sokat köszönhetek neki, mindig is szeretni fogom, mert különleges ember. Aki személyesen is ismerte, azonnal a bűvkörébe került, és onnan nem szabadul soha.”

Mayte Garcia – a gyereke anyja

Első feleségét akkor ismerte meg, amikor a nő 16 évesen táncolt az egyik klipjében 1990-ben. Később neki írta a zenész a Most beautiful girl in the world című dalt.

A házasságuk állítólag mesés volt, de a gyerekük halála annyira megviselte a kapcsolatukat, hogy a harmadik évfordulójukon elváltak.

Manuela Testolini – második felesége

24 éves volt, amikor Prince megismerte, és az akkor 43 éves sztár azonnal beleszeretett. A házasságuk öt évig tartott, a válás pedig nagyon megviselte a zenészt, ezt pedig nem is titkolta. Testolini nem sokkal később megsimerte Halle Berry exét, Eric Benet-t, akivel ma két közös kislányukat neveli.

Számtalan más nővel is megfordult a vörös szőnyeges eseményeken, de Prince nem verte nagy dobra a magánéletét.

A találgatások szerint a kiszivárgott információk csak a jéghegy csúcsát mutatják.

 

Exit mobile version