Farm: Brigi megint kikosarazta Gergőt

nlc | 2016. Április 26.
Az évődő pár hol épp összebújik, hol Brigi rájön, hogy ez neki mégis sok, de Gergőt mégsem bírja elengedni. Innen jönnek a perpatvarok.

 

 

Farm Heni, aki máris munkába állt játékon kívül, szokás szerint végrendelkezett. Ebben többek között meghagyja, hogy a fiúknak lábmasszázzsal kell kényeztetniük a lányokat. A lányok kitalálják, hogy sorsolás útján dőljön el, melyik fiú melyik lánynak fogja a lábát masszírozni. Gergő megkérdezi, hogy azért ő csinálhatja-e Briginek? Mire Brigi meglepő módon azt mondja, hogy ő szeretné, ha sorsolás útján dőlne el, mert már ezt beszélték meg a lányokkal.

Gergőnek, aki napokkal ezelőtt nővére miatt szomorkodott, ez szemmel láthatóan rosszul esik, sőt Dia még rá is erősít, hogy “én most Gergővel értek egyet, mármint a hisztiddel, hogy ez rosszul esik neked”. Gergő ironikusan – a legutóbbi bulira utalva – mondja is Briginek, hogy “néha rosszul esik, hogyha más érint, de nem baj, előfordul, lesz még ilyen, gondolom”. Hogy Brigi erre hogyan reagál, és végül ki kinek a lábát fogja megmasszírozni, az kiderül a Farm ma esti adásából.

 

Exit mobile version