Sztárok

Farm: Gergő nővére halála miatt zokogott

A Farm Gergője hatalmas terhet cipel a vállán. Nővérét 13 éve veszítette el egy síbalesetben, azóta is azt bánja, hogy nem tudott tőle rendesen elbúcsúzni.

 

A Farm kutyaimádója, Gergő súlyos családi terhet cipel a vállán, bár ahogy mondja, már évekkel ezelőtt belenyugodott a tragédiába, feldolgozni és elengedni azonban szinte sosem tudja majd nővére halálát.

“Szinte napi kapcsolatban voltunk, nem volt olyan alkalom, hogy ne találkoztunk vagy beszéltünk volna telefonon. Tényleg, szinte minden nap. Amikor síelni indult a barátaival, én épp WC-n voltam, adott két puszit, mondtam neki, hogy várjon, mindjárt végzek, utánaszaladtam, de ő már a lépcsőházban volt és mondta, hogy csak egy hét és jön” – öntötte ki lelkét a Farmon szerelembe eső Gergő Dórinak.

Farm: Gergő nővére halála miatt zokogott

“Akkoriban mozigépész voltam, édesapám és a húgom jöttek be, hogy nagy a baj az Andival. Síbalesete volt és meghalt. Fel sem fogtam először az egészet. (…) Azt mondták a többiek, hogy a pályán kívül még egy utolsót akartak csúszni. Mentek le, nagyon ügyesen síelt, kicsúszott, kacagott, porhóba esett, csúszott hátra és a többieknek is csak az volt gyanús, hogy a láthatáron a fáknak a csúcsa látszott csak. Egyszer csak eltűnt, beleesett egy szakadékba. (…) Édesapámat azelőtt sosem láttam sírni, ő megnézte, és azt mondta, hogy nem kellett volna látnia. A síbakancs leszakadt a lábáról, állítólag csak a keze látszott ki a hóból, mikor megtalálták.”

Farm Gergő így öntötte ki a szívét Dórinak:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése