Ők lesznek az X-Faktor új mentorai

nlc | 2016. Május 18.
Tóth Gabi mellé három, a csatornánál teljesen új arc ülhet majd a zsűri székébe.

 

A Bors úgy értesült, hogy Tóth Gabi mellett ismét három férfi, de ezúttal nagyon fiatal férfi foglal majd helyet. Korábban ugyan már kiderült, hogy Gáspár Lacinak is jutott egy az X-Faktor mentori székei közül, Tóth Gabi, ahogy eddig, most is terelgeti majd a fiatalokat, mellettük pedig nagy valószínűséggel Puskás Peti és A Dal színpadán megismert, korábban az Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselő ByeAlex ül majd.

A mentorok kilétéről a lap érdeklődött az RTL Klubnál, a csatorna azonban egyelőre nem adott egyértelmű választ: 

“Az idén ősszel visszatérő X-Faktor mentorainak személyéről még mindig korai beszélni. Egyrészt május 21-én még tartunk egy utolsó utáni X-Faktor nyílt napot az RTL Klub székházában, ahol még várjuk azokat a versenyzőket, akik esetleg nem tudták időben leadni a jelentkezésüket annak ellenére, hogy minden idők legnagyobb castingját csinálták végig a műsor készítői. Így az eddig felbukkant pletykákra nem szeretnénk reagálni, a megfelelő helyen és időben el fogjuk árulni, hogy kik lesznek a 2016-os műsorunk mentorai” – mondta a lapnak az RTL Klub sajtókapcsolati vezetője. 

 

 

Exit mobile version