Komoly fordulat Lagzi Lajcsi ügyében

nlc | 2016. December 22.
A vizsgálat szerint hamis Lajcsi aláírása a szerződésen a vízszolgáltatóval, ez pedig sok mindent megváltoztat a zenész bűnösségével kapcsolatban.

Lagzi Lajcsi vaskos nyomozati anyagában szerepel egy szerződés, közte és a vízszolgáltató között, amin azonban hamisnak tűnik a zenész aláírása. Mindezt Igazságügyi írásszakértő is igazolja. Ráadásul a dátumokkal sincs minden rendben.

“Ügyfelem és az ÉDV Zrt. között létrejött fogyasztói szerződés dátuma olyan időpontra vonatkozott, amelyben Galambos Lajos bizonyítottan nem volt Magyarországon. Az igazságügyi szakértő 100 aláírásból megállapította, hogy az minden kétséget kizáróan nem Lajos aláírása, amelyből következik, hogy a szerződés hamis” – fogalmazott dr. Fröhlich Krisztián, Lagzi Lajcsi ügyvédje. “A nyomozó hatóság különböző bizonyítékokat sorakoztatott fel, amelyeknek egy része hamis tényeken alapul, illetve súlyos eljárási hibáktól hemzseg. Így ezeket nem lehet majd felhasználni a tárgyalások során, mert törvényes keretek közt nem érvényes a hamis bizonyíték. Ügyfelem boldogasszonypusztai birtokán kizárólag fúrt kútból történik a vízellátás. Vádemelés nem történt, a gyanút viszont gyengíti, hogy hamis bizonyítékokkal próbálják felépíteni” – mondta az ügyvéd a Blikknek.

Az ügyészség megkapta a nyomozati anyagokat a rendőrségtől, vádemelési javaslattal. Most 30 napjuk van, hogy eldöntsék, elegendő bizonyíték van-e Galambos és társai ellen víz- és áramlopási ügyben.

 

Exit mobile version