Ő árulhatta el Hajdú Pétert

nlc | 2016. December 29.
Egyik legközelebbi barátjával és egykori üzlettársával romolhatott meg véglegesen Hajdú Péter kapcsolata – tudta meg a Blikk, és néhány részletet is közölt.

Hajdú Péter nem rég bevallotta, mindent elvesztett. Egy Facebook-posztban összegezte 2016-ot. “A házassági válságom és a hozzám egyik legközelebb álló barát árulása volt a legkeményebb” – írta, és azt is hozzátette, hogy az árulás sebei lassan gyógyulnak.

A Blikk megtudta, hogy a műsorvezetőnek megromlott a kapcsolata az egyik barátjával, aki üzlettársa is volt egyben, és a neve a TV2-höz, illetve a Showtime című műsorhoz köthető. “A barátság megszakadása és házasságának megromlása nagyjából egy időben, idén nyáron történhetett” – állítja a lapnak egy neve elhallgatását kérő személy.

Story magazin néhány hete beszámolt egy közeli barátról, aki Sarka Katával közös vállalkozásba kezdett, és többször láthatták az elmúlt hónapokban őket együtt nemcsak Budapesten, hanem külföldön is. A cikk szerint a korábban az egyik vezető szocialista politikus tanácsadójaként is ismertté vált üzletember az illető, aki később kiszállt a közös bizniszből. A kérdés az, hogy vajon az “árulást” elkövető barát és a Sarka Katát állítólagosan kerülgető üzletember azonos-e egymással.

“Az árulásnak a magánéletem válságához nincs köze” – állítja Hajdú Péter, aki még annyit fűzött hozzá, hogy “Nem fogom elárulni, hogy kiről van szó, de aljas dolgot tett”.

Exit mobile version