Valóságshow-veterán, festőnő és “Oscar-díjas” szaunamester – a Survivor castingján jártunk

Baranyai Enikő | 2017. Január 31.
A legtöbb jelentkező még ovis volt, amikor az RTL Klub képernyőjén 2003-ban elindult a Survivor. Sokan nem tudják, mire jelentkeznek, de találkoztunk olyan elszánt harmincassal is a túlélőshow castingján, aki régi műsorok visszanézésével és edzőtermi gyúrással trenírozza magát a műsorra.

Akik nem is emlékeznek az első Survivorra

Meglepően sok a fiatal. Ez az első, amit észrevettem, amikor beléptem a Survivor castingjára. A sorban álldogáló egyik lányt is arról kérdeztem, hogy hány éves volt, amikor a 2003-ban elindult itthon a túlélőshow. “Hú, ötéves voltam, de csak nyolcévesen láttam először néhány epizódot. Szóval nincsenek emlékeim arról. Igazából a 20 milliós főnyeremény miatt gondoltam azt, hogy ez a nekem való játék. Semmiről nem lesz nehéz lemondani, csak a családom fog természetesen hiányozni. Egyébként most fogok érettségizni, orvosnak készülök” – mondta. Én pedig sétáltam tovább a sok ambiciózus fiatal között, akik mind túlélni akarnak.

Egy asztalnál üldögélő fiúra lettem figyelmes, aki Louis Vuitton – vagy annak látszó – táskát tartott az ölében. Ránézésre ő sem lehet több 19-nél, és nagyon nem is lövök mellé. “Céltudatos és kitartó vagyok. Ha én valamit a fejembe veszek, azt soha nem adom fel” – mondja Péter, aki gimnáziumban negyedikes, jövőre fog érettségizni, és szavaiból azt érzem, hogyan nagyon kedveli a párnára nyomtatott Oravecz Nóra-idézeteket.

Az eltántoríthatatlan

Melinda sportos alkatával, színes hajával és kisugárzásával azonnal felhívja magára a figyelmet. Azt mondja, szeretné megmutatni a világnak és a környezetének, hogy attól függetlenül, hogy alacsony és nő, ő bizony meg tudja állni a helyét egy ilyen játékban is. “Sok mindenen keresztülmentem már. Elvesztettem a mamámat, azt éreztem, hogy elindulok a lejtőn. A férjem nem támogatott abban a nehéz időszakban. Az volt a mélypont. Aztán lefogytam 30 kilót, elváltam, és a nulláról újra felépítettem magam. Jelenleg szempillastylistként dolgozom külföldön és itthon is. Tavaly például második lettem az országos bajnokságon” – meséli büszkén Melinda, aki minden nap bokszol.

Ambiciózus húszasok

Az ember sok mindennel és sok mindenkivel találkozik egy műsor castingján: festőkkel, önjelölt mulatós sztárokkal, nyugdíjasokkal, tanárokkal. De SzaunaSzeansz Oscar-győztessel nemhogy életemben nem találkoztam, még csak nem is hallottam róla. Eddig. Ugyanis a 2015-ös magyar bajnok, a 26 éves Gyula is ott volt a várakozók között. Ő azzal készül a Survivorra, hogy amerikai videókat néz. “Ez egy komolyabb kihívás, ahol nemcsak az ellenfelet, de önmagunkat is le kell győzni. Ez nekem nagyon tetszik. A túlélés érdekében bármit képes lennék elviselni… Marketinget tanulok. Hamarosan államvizsgázom. Egyébként szaunamesterkedem.” Gyulát kicsit sem zavarja, hogy a Survivorban sem szauna, sem wellness nem lesz. Azt mondja, elég neki a meleg és a tengerpart, hogy ellazuljon.

Egy másik asztalnál ül Bettina, aki olajképeket készít, és azt mondja, ebből meg is lehet manapság élni. 22 éves, és azért döntött a Survivor mellett, mert nem tudna pucérkodni a VV-ben. “Amúgy engem az motivált, hogy jelentkezzek, hogy a barátnőim mindig azzal cukkolnak, hogy csak 8 perc kardiót bírok az edzéseket. Szerintem ez rohadtul nem így van, mert kitartó ember vagyok. A szigeten meg nem lehet kényeskedni, az rám férne. Mondjuk a finom kaják nagyon hiányoznának. A válogató után is megyek fánkot enni, mert úgy imádom az édességet.”

Családosok a paradicsomban

Renáta a párját kísérte el castingra. Azt mondja ő is kipróbálná magát a Survivorban, de nem hagyná magára a kislányát, Jázmint. “A párom igazi sportember. Atlétikázott, most focista. Jár edzőterembe is. Szerintem fejben is ott van, szóval neki való ez a játék. Megbeszéltük, hogy jelentkezzen, én maximálisan támogatom őt. Nem vagyok féltékeny, de mondjuk a VV-be nem engedném el.”

Renátáék családjában csak a férj jelentkezett a műsorba, azonban Bata Balázs és felesége külön-külön is megpróbálnak bekerülni. “37 éves vagyok. Úgy fogom fel, hogy ez az utolsó lehetőségem bekerülni egy valóságshow-ba. És vonz ez a lakatlan sziget dolog is” – mondja a feleség, akinek azért nehéz lenne itthon hagynia a két gyermekét. “Egyébként nem kötöttünk ki olyanokat, hogy ha az egyikünk bejut a műsorba, akkor ezt vagy azt nem teheti meg.”

A valóságshow-veterán

Mielőtt elindulnék kifelé, egy ismerős arcot pillantok meg a várakozók között. És most nem VV Zsoltira gondolok, aki villaléte után a Survivor castingcsapatában kapott munkát, de feladatában – a jelentkezési lapok osztogatásában – gyakran megzavarják a közös fotót kérő rajongók.

Szóval emlékeztek még rá?

Ő Krisztián! Akit láttunk már az Éden Hotelben, és láttuk egy másik műsorban is pucéran párt keresni. Szóval Krisztián és az ő szemöldöke is jelentkezett a Survivorba. “Én ezt most megpróbálom, mert realityshow-FAN vagyok. Most végre behúznám a főnyereményt is” – mondta Krisztián, akinek repertoárjából lassan tényleg már csak valami éneklős tehetségkutató hiányzik.

 Aki szeretne, még tud jelentkezni a Survivor új évadába az RTL Klub oldalán.

Exit mobile version