Zámbó Krisztián ittas vezetés miatt került rendőrkézre

nlc | 2017. Február 18.
Részegen ült a volán mögé, áthajtott a piroson, de a rendőrök elkapták Zámbó Krisztiánt – írja a Bors.

Zámbó Krisztián ittasan ült volán mögé, és a piroson is áthajtott, de a rendőrség előállította  írja a Bors. “A Budapesti Rendőr-főkapitányság járőrei intézkedtek egy jármű vezetőjével szemben, mert a piros jelzésen áthajtott….Ellene járművezetés ittas állapotban bűncselekmény miatt indítottak büntetőeljárást, továbbá vele szemben közlekedési szabályok megsértése miatt feljelentéssel éltek, illetve közigazgatási bírságot is kiszabtak” – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. 

Zámbó Krisztán sem tagadta a történteket: “Elkaptak a rendőrök, ittas vezetéssel, Csepelen…Bevittek, hetvenhét ezrelék volt a véralkoholszintem, a régi jogszabályok szerint ez szabálysértés lett volna, most szigorúbbak. Elég volt ahhoz, hogy elvegyék a jogsimat. Sofőrszolgálattal mentem haza”  mondta Zámbó Krisztián.

 

 

Exit mobile version