Nem is akármilyen formában! A Házasság első látásra című, hamarosan induló valóságshow-ban, a csatorna nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy szakemberek segítségével megtalálja a jelentkezők ideális partnerét. A társkeresésnek most minden eddiginél nagyobb keletje van, hiszen a házasságok több mint fele válással végződik. A Házasság első látásra című műsor innen nézve nem is tűnik olyan kamikaze vállalkozásnak, hiszen nagyjából ugyanennyi esélye van a sikeres együttélésre egy első látásra megkötött házasság esetén is.
Miben új a Házasság első látásra?
A korábbi társkereső műsorokkal ellentétben a Házasság első látásra című műsor rögtön belecsap a lecsóba: úgy házasít össze embereket, hogy azok az oltár, illetve az anyakönyvvezető előtt látják egymást életükben először.
A tavaly szeptemberben meghirdetett műsorra a jelentkezés már lezárult, a műsor készítői szakértők (pszichológusok, párkapcsolati tanácsadók) segítségével kiválasztották a Házasság első látásra című műsor leendő szereplőit, és a kitöltött tesztek és beszélgetések alapján megkeresik, szigorúan tudományos alapon, az ideális párokat. Akik aztán első látásra házasodnak össze, és egy romantikus, kettesben (illetve a Házasság első látásra teljes stábjának kíséretében) eltöltött nászutat követően összeköltöznek négy hétre. Mindezek után dönteniük kell: elválnak, vagy folytatják tovább közös életüket.
Házasság első látásra, már bizonyított
Legalábbis a műsor mindenképpen, hiszen nem árulunk el nagy titkot, ha elmondjuk: az ötlet nem itthonról származik: az eredeti show-t Dániában jegyezték be, de nagy sikert aratott már Ausztráliában és az Egyesült Államokban is.
A Házasság első látásra végre egy műsor, ami nem a boldogító igen kimondásáig tart, hanem a sokkal embert próbálóbb együttélésről szól, annyival nehezítve, hogy ezek a párok még csak most ismerkednek, a nem akárhogyan leszervezett vakrandit és egyben a vakházasságkötést követően.