Schobert Norbi a bírósági ítélet ellenére sem fizet

nlc | 2017. Március 14.
Hiába a jogerős ítélet, Schobert Norbi ez idáig nem fizetett a lemezlovasoknak, akik pert nyertek ellene, pedig az ítélet szerint még tavaly rendeznie kellett volna az anyagiakat.

Évek óta húzódik egy elszámolási vita Schobert Norbi és két lemezlovas, Hamvai PG, illetve Roberto Winny között. A két zenész volt az, akiknek a mixei Norbi és Réka fitnesz-DVD-in hallhatók, és melyek felhasználására – mint később kiderült – nem kértek engedélyt a szerzőktől, sem a ki­adótól, és nem fizettek jogdíjakat.

Ezután pereskedés kezdődött. A zenészek először peren kívül kérték a jussukat, de Norbi  feljelentette őket zsarolásért. A bíróság ebben a perben felmentette a dj-ket, akik 2015-ben egy 201 millió forintos polgári keresetet nyújtottak be Norbi, Réka és az érintett cégeik ellen. Schobert Norbi reakciója sem maradt el, ötszázmillióra perelte a lemezlovasokat, hitelrontásért. de elvesztette a pert előbb első, aztán másodfokon is. 2016. december 1-én rendelkezett a bíróság arról, hogy 15 napja van kifizetni 1,5 millió forintot a dj-knek, de ez nem történt meg, hiába várják türelmetlenül a pénzt – írja a Bors. Schobert Norbi a lapnak azt mondta, azért nem fizetett, mert nem volt számlaszám az értesítőn. Roberto Winny szerint azonban minden szükséges adat  rendelkezésre áll.

 

Exit mobile version