Apáti Bence részben a Nagy duett miatt bont szerződést az Operaházzal

nlc | 2017. Március 27.
Vasárnap már a Nagy duettben, Vincze Lilla oldalán látható Apáti Bence. A tévében egyre többet szereplő balettművész elmondta, hogy miért adta fel a státuszát.

A Mokka vendége volt Apáti Bence balettművész, illetve Solymosi Tamás, a Magyar Állami Operaház balettigazgatója. Apátit és Solymosit arról kérdezték, hogy Apáti miért adja vissza a státuszát, azaz miért bontja fel állandó szerződését az Operaházzal, és miért marad ott csak vendégszereplőként. “Az a helyzet, hogy egy közalkalmazottnak rengeteg kötelezettsége van – magyarázta Apáti. – Balettórákon kell részt venni, próbákon reggeltől estig, és miután nekem nagyon sok újabb és újabb feladatom lett, akár itt a televízióban (Apáti vasárnaptól Vincze Lillával énekel a Nagy duett színpadján – a szerk.), nem várhattam el itt a Tamástól, hogy egy különleges helyzetet kapjak. Miközben rajtam kívül 130 ember folyamatosan részt vesz az Operaház működésében, és betartja a szabályokat, amik alól én nem egyszer, nem kétszer… gyakorlatilag most már másfél éve folyamatosan kisebb engedményeket kapok.” Apáti elmondta, hogy Solymosival arról beszélgettek, mi lenne, ha az ő státusza átszállna másra, aki eleget tud tenni az Operaház által szabott feltételeknek, és megegyeztek, hogy így lesz. Solymosi hozzátette, fantasztikus, hogy Apátinak ennyi feladata van, másrészt szíve szerint “klónozná Bencét”. Demcsák Zsuzsa itt megjegyezte, hogy “vagyunk ezzel így páran”. Solymosi még elmondta, hogy megérti Bence döntését, Bence pedig hozzátette, hogy júniusban egyik kedvenc szerepét játssza, a Hófehérkében a banyát. 

 

 

Exit mobile version