Osvárt Andreán csak a pszichológus tudott segíteni

nlc | 2017. Március 30.
A színésznő másfél évig járt terápiába azok után, hogy eljutott a mélypontra. Osvárt Andrea élete legjobb befektetésének tartja, hogy szakemberhez fordult.

Sokszor bebizonyosodott már, hogy lehet egy híresség szakmailag bármilyen sikeres és népszerű, a lelki és magánéleti válságoktól egy sor jó szerep vagy slágerlistás dal, sőt még egy csomó koktélparti sem véd. Most Osvárt Andrea mesélt a Hot! magazinnak arról, hogy irigylésre méltó karrierje ellenére ő is megélt egy súlyos mélypontot.

“Egy mély gödörben éreztem magamat. Fizikailag és lelkileg is le voltam strapálva. Súlyosan lefogytam és étvágyam sem volt” – idézi a színésznő vallomását a Blikk. A mostanában Vakfolt című produceri munkáját népszerűsítő Osvárt azt is elmondta, hogy sem egyedül, sem szerettei támogatásával nem sikerült úrrá lennie a nehézségeken, ezért végül pszichológushoz fordult, és bár eleinte nehéz volt szembenéznie azzal, hogy valaki objektíven értékeli a helyzetét, csak a szakember tudott segíteni rajta.

“Hiába volt kedvesem, mégsem voltam boldog. Volt egy nehéz természetű ember is az életemben, aki szinte tönkretett. Ki kellett őt iktatni az életemből, ami sikerült is” – árulta el Osvárt Andrea, aki a másfél éves terápia végére tökéletesen kilábalt a gödörből, így egész élete legjobb befektetésének tartja, hogy pszichológushoz fordult. A színésznő azt is hozzátette: egyáltalán nem szégyen segítséget kérni, ha bajba jut az ember.

Exit mobile version