Ugyanazzal a nővel csalták Sarka Katát és Kulcsár Edinát

nlc | 2017. Április 06.
Furcsa titokra derült fény: ugyanaz a rejtélyes nő forgatta fel Sarka Kata és Kulcsár Edina kapcsolatát is. A szépségkirálynők ráadásul tudtak a dologról.

Kasza Tibor új vetélkedőjének felvételén járt Sarka Kata és Kulcsár Edina, és rendesen ellopták a show-t a műsorvezető elől. Tibor csak annyit kérdezett, mi a közös pont a két nő életében, majd pillanatnyi szünet után Edina közölte: ugyanazzal csalt meg a vőlegényem, akivel Katát is a férje. A studióban megfagyott a levegő, de Kata feloldotta a helyzetet és azt mondta: “ha a világ legjobb nőjét is megcsalják, akkor nem velem van a baj”. Edina szerint még hálásak is lehetnek a nőnek, akit egyikük sem akart megnevezni, írja a Bors.

Sarka Kata már korábban is mondta, hogy Hajdú Péter megcsalta a házasságuk alatt, szerinte többször is. “Az sem lep meg, hogy próbál rossz színben feltüntetni, hogy leplezze azokat, amiket az elmúlt tíz évben rendszeresen velem tett, mert retteg, hogy kiderül. (…) Az utolsó fél évben derültek ki a megcsalások, és amiért én tűrtem különböző dolgokat kilenc és fél évig, akkor az abban a pillanatban értelmét vesztette” – fogalmazott, miután szakítottak.

Kulcsár Edina nyilvánosan most beszélt először korábbi párja hűtlenségéről, azonban mindkét nő túllépett már a történteken, és úgy érzik, nincs szégyenkezni valójuk, amiért párjuk így viselkedett velük.

 

Exit mobile version