A szépségversenyek örök problémája, hogy a résztvevőkön és családtagjaikon/barátaikon kívül maximum a szervezők számára izgalmasak. Külső szemlélőként nézni őket azért sem különösebben nagy élmény, mert ha lecsupaszítjuk őket, akkor a szerkezetük pofonegyszerű. Jönnek a lányok, végigvonulnak a kifutón valamilyen csini, direkt az eseményre kitalált ruhában, és persze kapnak egy bemutatkozó kisfilmet, ahol kicsit mesélhetnek magukról. Ez – ha nem sietünk – tizenhat versenyző esetében elvisz mondjuk bő húsz percet. Ennyi idő alatt mindenki kiválaszthatja a maga kedvencét, mehet rá a Miss Akármi pecsét, hullhat a konfetti, szólhat az érzelmes győztes zene, stáblista, szponzorfelsorolás, kalap, kabát.
Csakhogy ez a valóságban egyáltalán nem így megy. Az indulók számos alkalommal térnek vissza, hogy újabb ruhákban, új énekes produkciók mellett újra meg újra a kifutón vonuljanak, a szponzornyereményeket jó néhány alkalommal be kell mutatni, kellenek a különféle helykitöltő bejátszások, kisfilmek a felkészítésükről meg az ilyenkor sajnos kihagyhatatlan „kis színesek”, hagyni kell a zsűritagokat is okoskodni, és a végén ott tartunk, hogy a műsoridő 132 percnél áll meg.
Egy olyan műsorról beszélünk, ami annyiról szól, hogy el kell dönteni, hogy 16 lány közül melyik a legszebb. Pontosan ezért lehetetlen küldetés egy szépségversenyből izgalmas tévéprodukciót készíteni, és ez most a Rogán-Gaál–Sarka párosnak sem sikerült.
Egy nehéz feladat
Az MTVA képviseletében a zsűritagok között mutatkozó Kárász Róbert szerencsére felhívja a figyelmet, hogy helytelenül gondolkodunk: szerinte nagyon összetett feladat egy ilyen verseny során kiválasztani, hogy melyik lány a legszebb. Segítünk, Robi: nem az. Megnézed őket a kifutón, meglesed a bemutatkozó filmjeiket, és rámutatsz arra, akit a legszebbnek/legkarakteresebbnek/legtermészetesebbnek gondolsz. Ennyi. Jó tévéműsort készíteni, az például egy összetett, nehéz feladat. Itt például nem is sikerült megugrani.
Azt már a műsor elején leszögezte a Somossy Barbara–Csitári Gergely műsorvezető duó (hol vagy, Harsányi Levente, amikor a világnak szüksége van rád?), hogy bikinis felvonulásra ne számítsunk, az új koncepció szerint ez már nem trendi, és követni kell a trendeket. Helyette azonban beígértek egy fitt-tourt és egy nemzeti tourt, bármit is jelentsen ez. Mindenesetre már csak azért is érdemes volt végignéznem a show-t, hogy megtudjam: ma már a versenyzők kifutós vonulását nem vonulásnak, hanem tournak kell mondani, vagyis például estélyis felvonulás helyett estélyis tourt (!!!) láthattunk. Így mindjárt más az élmény.
A műsorvezető-párost alaposan megdolgoztatták a pénzükért. Azt a fajta műsorvezetést tolták, amiben a lehető leggyakrabban el kell mondani, hogy mennyire izgalmas mindaz, amit látunk, miközben valójában egyáltalán nem az. Ilyenkor vajon arra játszanak, hogy attól, hogy ezt elmondják párszor, a végén úgy állunk fel majd a tévé elől, hogy elhittük nekik? Végül is lehet, hogy igazuk van: a propaganda is hasonló elven működik (nem csak) kis hazánkban.
Gyémántok az örökkévalóságnak
A műsor alapszíne az arany volt, amire időnként csillogó animációs gyémántokat szórtak az inzertek során, tökéletesen visszaadva a licensztulajdonosok csillogó egyéniségét. Kissé vicces volt, hogy az első vonulás (akarom mondani, tour) során a lányok megálltak egy mikrofon előtt, elmondták a nevüket, az életkorukat és azt, hogy honnan jöttek, majd vonultak tovább, és a narrátor vette át tőlük a további bemutatást. Kissé esetlen, gépies volt a dolog, de legalább – ha lettek volna efelől kételyeink – mindannyian helyesen el tudták mondani a saját nevüket, életkorukat és azt, hogy honnan jöttek. Néha a kicsit is meg kell becsülni.
A bemutatkozó kisfilmek is szolgáltattak komikus pillanatokat. Imádtam, amikor az egyik versenyző a hobbijaként a gyors gyaloglást jelölte meg, hiszen ezek szerint én is számon tarthatom hobbiként azt, amikor reggelente rohanok a gyerekekkel oviba és bölcsibe. A másik kedvencem pedig az a lány volt, aki faluról érkező versenyzőként fontosnak tartotta elmondani (vagy a műsor szerkesztői fontosnak tartották), hogy azért jó falun élni, mert ott mindenki ismer mindenkit, és az egész olyan, mint egy nagy család. Valahogy ezt a falu = család feelinget még sosem sikerült megtapasztalnom, de mit is várhatunk egy olyan műsortól, ahol mindenki egyfolytában pozitív és nonstop mosolyog?
Nemzeti szépség
Amikor megláttam a lányokat piros-fehér-zöld sportruházatokban, magyar zászlókat cipelve a kifutón, már azt hittem, beindult a nemzeti tour, de nem is tévedhettem volna nagyobbat. Ez még csak a fitt-tour volt, ahol az lehetett a koncepció, hogy úgy nézzenek ki a lányok, mint egy csapatnyi divatmagazinból kilépett magyar válogatott szurkoló, akik a meccs nézése helyett inkább végigszelfizik a kétszer negyvenöt percet. Ehhez képest a NEMZETI TOUR már nem is tartalmazott zászlót, a lányoknak csupán távolról népviseletre emlékeztető rózsaszín ruhákban kellett vonulniuk, miközben Tolvai Reni a háttérben nyomta a talpalávalót a Tavaszi szél vizet áraszt formájában.
A műsor nemzeti érzése szerencsére nem merült ki ennyiben. Négyes csoportokra osztva vitték el a versenyzőket magyaros/népies feladatokra.
Az egyik csapat például egy családi borászatban kötözött szőlőt, miközben jó eséllyel a szerkesztők unszolására együtt énekelték az Érik a szőlő, hajlik a vesszőt. Megdobbant a magyar szívem.
Egy másik csapat egy mangalicafarmnál próbált szerencsét, ahol titkon reméltem, hogy farmershortban és fehér haspólóban ólat kell takarítaniuk, de sajnos csak a disznók etetésében vettek részt.
Volt aztán egy alpakamosdató team is, a negyedik csapat pedig a lassan hungarikumnak számító balatoni lángos készítésében vehetett részt. Elmondásuk szerint ez egy nagyon bulis tevékenység, de lángossütő családból érkezőként elmondhatom: nem az. Semmi móka nincs abban, hogy állsz nyáron egész nap a forró olaj mellett az ötven fokban, és még az agyadat is kiizzadod. A lányok persze mindenért annyira lelkesedtek, hogy nem csodálkoznék, ha azóta páran közülük beálltak volna főállásban szőlőt kötözni vagy lángost sütni.
Közhelyhegyek
Egy blokk során a korábbi Miss World Hungaryk vonultak fel, hogy mutassák nekünk: ennek a műsornak bizony történelme (!!!) van. A kedvencem mégis a zsűritagok (köztük volt Kulcsár Edina és a leendő nagy ő, Jákob Zoltán) észosztása volt, amikor szinte mindegyikük képes volt valami ordas nagy közhellyel (légy természetes, légy önmagad, higgy magadban…) előállni, és közben olyan arcot vágni, mintha most mondta volna ki a nagy, mindent megváltoztató igazságot az életről.
Sajnos a táborban zajló talent show-ból csak néhány másodpercnyi részletet láthattunk, és a Miss Natural Beauty különdíjat is letudták ennyivel. Valamivel azonban ki kellett tölteni a műsoridőt.
A szervezők idén valamiért feltűnően nagy teret adtak annak, hogy minden versenyző elmondja, számára milyen jó ügy a fontos, és mit képviselne, ha őt választanák királynővé. Éreztem az erőfeszítést, hogy ezzel próbálják azt mutatni, hogy ez a rendezvény nemcsak húspiac: itt fontos dolgokról esik szó.
Nekem azért vannak kételyeim: nem hiszem, hogy jobb hely lesz a világ, ha valaki egy szépségversenyen a kamerába mondja, hogy ő mondjuk a felelős állattartásért, a szájhigiénia fontosságáért vagy épp az árva gyerekekért kampányol.
Sajnos ez nagyjából egyetlen fokra van attól, mint amikor régen elmondták, hogy számukra a világbéke a legfontosabb. Azt már régóta körberöhögjük, és itt is inkább álságosnak, mesterkéltnek hat a jóemberkedés. Én tényleg elnézést kérek minden lánytól, aki komolyan gondolta, amit a műsorban mondott, de ebben a formában, egy ilyen műsor keretében inkább csak önmosdatásnak tűnik. Meg lehet veregetni a saját vállat, hogy nemcsak azért volt itt, hogy hosszú combot villantson, hanem fontos dolgokról is beszélhetett 2×20 másodpercben.
Külön öröm volt hallani, hogy a szervezők szerint a jótékonyság szavunk felett eljárt az idő, ugyanis a műsorban következetesen charityztek, mert ezek szerint angolul menőbb nagylelkűnek lenni. Egyébként maga a műsor egyáltalán nem olyan nagylelkű a versenyzőivel: a szponzinyeremények kimondottan szűkmarkúnak tűntek. Biztos csak én vagyok nagyon öreg, de nekem még úgy rémlik, régen autót is lehetett nyerni, ma meg pár éjszaka egy jobb szállodában, ilyen-olyan szépségkezelések meg néhány magánkórházi kivizsgálás mellett a győztes hármas alig kap valamit. Nyilván a korona csillogása meg a részvétel a világversenyen mindenért kárpótol.