Tóth Gabi csodaszép Mária Magdolnaként

nlc | 2017. Április 07.
A hétvégén Mária Magdolnaként lép színpadra Tóth Gabi, aki nagyon készül az előadásra. Egy kis ízelítőt már így is kaptunk, hogyan néz majd ki az énekesnő ebben a szerepben.

Alföldi Róbert rendezésében látható majd vasárnap a Passio XXI, amelyben Tóth Gabira osztották Mára Magdolna szerepét. Az énekesnő büszke erre a kihívásra, és nagy elánnal készül a bemutatóra.  

“Azt szeretem, ha irányítanak. Nem félek a hangos szótól, a szigortól, azt gondolom, hogy az visz előre. … Nem frusztrálnak a rémtörténetek, amiket Robi keménységéről, szigoráról hallok. Engem ez csak motivál.”

fotó: Facebook/Passio XXI

Az énekesnő pedig egy kis ízelítőt is mutatott abból, hogy áll majd színpadra, ami jóval visszafogottabb megjelenés, mint amit Tóth Gabitól megszoktunk

Tóth Gabi és Alföldi munkakapcsolata is jól mutatja, milyen a hangulat a próbákon és hogyan készülnek a darabra.

Ahogy az énekesnő korábban is mondta, várta a közös munkát Stohl Andrással is, hiszen szeretné bebizonyítani, hogy helye van a szereposztásban, és sokat szeretne tanulni a nagyoktól a próbák alatt.

“Érzékeny ember vagyok, de nem gyenge. A gyenge ember borul ki egy olyan szituban, ahol fegyelmezik, szigorúak vele a saját érdekében. Itt minden értem, a produkcióért van. Ez nem lesz probléma”

Egy kis videót is készített a próbáról, ahol hallhatod, hogyan énekel Stohl András, és megnézheted a giga méretű színpadot is.  

 

 

Exit mobile version