Doszpot Evelin: Olyan szintű depresszióba zuhantam…

nlc | 2017. Április 18.
Két héttel azután került padlóra, hogy átvészelt egy súlyos időszakot. Doszpot Evelin őszintén vallott arról, hogy miként zuhant össze kislánya betegsége után.

A Várkonyi Andrea vezette Micsoda nők! egyik állandó vendége Doszpot Evelin, a kilencvenes évek közepén, második felében egyszerűen csak sztárzsaruként aposztrofált Doszpot Péter felesége. Doszpoték ikerlányai éppen hétévesek, 2013-ban viszont Zia élete egy hajszálon múlott, miután súlyos, kétoldali tüdőgyulladással került kórházba. Zia olyan rossz állapotban volt, hogy egy ideig mélyaltatásban tartották (erről a Blikk anno részletesen írt), de szerencsésen felépült. A Micsoda nők! e heti adásában a stresszről volt szó, ennek kapcsán került szóba Zia betegsége, és hogy az édesanyja miként vészelte át a betegséget, majd az azt követő időszakot.

“Amíg Zia a kórházban volt, és amíg meg nem kaptuk az elbocsátó szép üzenetet, hogy gyógyultnak nyilvánították, addig abban az időintervallumban Doszi volt az, aki borzasztó mélységeket járt meg, és adta ki magából a feszültséget… – magyarázta Evelin. – Ahogy kijöttünk a kórházból, és azt mondták, hogy oké, minden rendben, soha többet. Kijöttünk a kórházból, eltelt két hét, és összerogytam. Olyan szintű depresszióba zuhantam… valószínűleg, amíg kellett, addig a robotagy működött, és azt mondta, hogy oda kell figyelni.. túl voltunk rajta, összerogytam, és nagyon nehezen álltam fel.” Evelin elmondta, hogy Zia betegsége során megtanulta, hogy mi a valós probléma az életben, és mi a felesleges hiszti. 

 

 

Exit mobile version