Ingatlannal fizették ki a kitagadott Klapka fiút

nlc | 2017. Május 04.
Annak ellenére, hogy Klapka Sandy többször is azt mondta, hogy békésen szeretné elintézni az örökösödéssel kapcsolatos dolgokat, Klapka György halála utána mégis sokan úgy vélték, hogy ebből országos balhé lesz.

Nem lett. A Story magazin e heti száma szerint ugyanis a januárban elhunyt Klapka György örökségéről megegyeztek, noha az üzletember végrendelete olyan súlyos állításokat tartalmazott, hogy legidősebb fia nem az övé, ezért kitagadta az örökségből, középső fiának, a Németországban élő Christiannak pedig DNS-vizsgálattal kell igazolnia, hogy egy vér az övék, ellenkező esetben ő sem tehet zsebre egy forintot sem. 
A testvérek azonban “felülírták” a végrendeletet, és a kitagadott Gyurié lett a Vámház körúti bolt felett lévő félemeleti lakás. “Apám évek óta árulta ezt… tavaly 100 millióért. Ennyiért nem kelt el, az öreg pedig nem akart engedni. A megegyezés fejében ezt fogadtam el – mondta ifjabb Klapka, aki abban bízik, hogy a megállapodásról szóló papírokat napokon belül alá is írhatja. – Ha viszonylag jó áron tudom eladni a legendás üzlet fölötti luxuslakást, akkor ennél talán még valamivel többhöz jutok. Mindenkinek jobb ez így, hogy nem kell évekig a bíróságon vitatkozni.” 

Hogy a Klapka-örökösök miként jutottak el az örökség békés rendezéséig, arról az e heti Storyban olvashatnak. 

 

Exit mobile version