Karambolozott Budapesten Kulcsár Edina

nlc | 2017. Június 14.
Rendőrt hívott balesete után Kulcsár Edina, mivel sem ő, sem a másik autós nem ismerte el vétkességét a kilencedik kerületi balesetben.

“Egy rendezvényre tartottam a dédnagymamámmal, amikor a kanyarodósávban, egy tilosban parkoló autónak kicsapódott az ajtaja. Időm sem volt arra, hogy felfogjam, mi történik. Gyönyörűen végighúzta az ajtó a kocsim oldalát. Kiszálltam, hogy tisztázzuk a körülményeket, ám meglepetésre az autóban ülő úriember állította, hogy én mentem neki és én tettem tönkre a kocsiját. Azonnal láttam, semmi értelme vitába szállni, ezért rendőröket hívtam, akik nekem adtak igazat” – meséli Kulcsár Edina.

Ezt az autót vezette a balesetkor Kulcsár Edina

A kiérkező rendőrök megszondáztatták a másik autó sofőrjét, aki szerint Edina legalább ötven méterrel a koccanás után állt csak meg. “Éppen félrehúzódva parkoltam, amikor úgy döntöttem, kiszállok. Alig nyitottam ki az ajtómat, amikor Edina fékezés nélkül végigdarálta a kocsim oldalát” – mondta a Blikknek a másik autós.

Mivel egyik vezető sem ismerte el a hibáját a balesetben, a rendőrség hivatalból nyomozást indított. Kulcsár Edina egyébként már tavaly is balesetezett, abban az esetben gyorsan kiderült, hogy nem ő a hibás.

 

Exit mobile version