Klapka György özvegye nem enged a gyerekeknek

nlc | 2017. Június 30.
Kis híján lezárult Klapka György hagyatéki tárgyalása közös megegyezéssel, azonban az Aranyember özvegye borított mindent, és új ügyvédet fogadott.

Klapka György halála óta próbálnak a milliárdosnak mondott ingó- és ingatlan vagyonon, illetve a híres zálogházakon megosztozni a vállalkozó örökösei. Klapkának két felesége és öt gyereke volt, egyik fiát még életében kitagadta, így a hagyatéki eljárás értelemszerűen nem megy zökkenőmentesen.

A Blikk úgy tudja, a csütörtöki tárgyalásra a felek úgy érkeztek, hogy szóban megállapodtak a fontosabb részletekről, csak az aláírás lett volna hátra. Klapka özvegye azonban új ügyvéddel érkezett, aki közölte, nem írnak alá semmit, folytatni szeretnék az egyezkedést.

Klapka György ügyvédje úgy fogalmazott: “Egy úgynevezett osztályos egyezségen dolgozunk, amely azt jelenti, hogy a megállapodás részét képezik azok a dolgok is, amelyeket a felek még életükben kaptak Klapka Györgytől. Ez azonban most biztosan nem születik meg írásban, pedig a Klapka gyerekek szóban megállapodtak.”

A család nem kommentálta a fejleményeket.

 

Exit mobile version