Polyák Lilla fia, Bulcsú felcsapott színésznek

nlc | 2017. Július 24.
Polyák Lilla és Homonnay Zsolt kisebbik fia, Bulcsú az Operettszínház nemzetközi turnéján, A szépség és a szörnyeteg című darabban debütált mint Csorbi. "Bulek" hatalmas tapsot kapott, a szülei nagyon büszkék rá.

Úgy tűnik, lezárult Polyák Lilla és Homonnay Zsolt kálváriája – az egykori színészpár nemrég kimondta a válást. Barátságban váltak el, a gyerekek pedig örökre összekötik őket, ráadásul mindketten az Operettszínház tagjai, így elkerülhetetlen a találkozás. A hétvégén Drezdában jártak, hiszen most tartják éves, nemzetközi turnéjukat. Polyák és Homonnay kisebbik fia pedig úgy látszik, szülei nyomdokaiba lépett, hiszen A szépség és a szörnyeteg című musicalben lépett színpadra – Csorbiként debütált. 

Bulcsú A Szépség és a szörnyeteg Csorbijaként debütált
Fotó: facebook/Polyák Lilla 

“Nagyon büszke vagyok a kisfiamra, Bulcsúra, aki A Szépség és a Szörnyeteg nemzetközi turnéján debütált Csorbiként!” – írta a Sztárban sztár egykori szereplője a képhez, aki nemrég a Vigyázat, gyerekkel vagyok című nagy sikerű produkcióban is szerepelt kisfiával, akit – mint a műsorból megtudtuk – Buleknak hív. 

 

Exit mobile version