65 milliós luxusautót vezet Vajna Tímea

nlc | 2017. Július 27.
Vajna Timi imád gyönyörű helyeken, szép autók és híres emberek mellett pózolni – de hogy ezeket egy nap alatt véghez vigye?! Andy Vajna feleségének ez is sikerült!

Vajna Timi és Andy Vajna nemrég újra egyesültek, hiszen a filmproducer ellátogatott Los Angelesbe feleségéhez, aki éppen az amerikai vízum megszerzése érdekében tartózkodik az államokban. Timi gyakorlatilag az amerikai álmot éli: strandol, vásárol, angolul tanul, edzeni jár, és emellett folyamatosan posztol a közösségi oldalaira. A minap éppen Sylvester Stalloneval futott össze, akivel persze gyorsan lőtt egy közös fotót is. 

Vajna Timi egyébként az amerikai nyugdíjasok egyik közkedvelt autóját, egy Cadillacet vezet, aminek értéke 20-25 millió forint körül mozog. Persze, az újabb típusokat már a fiatalabbak is vezetik, mint például Andy Vajna felesége. 

Most viszont nem a saját autóját (vagyis nála már nem tudni) vezeti, hanem az egyik ismerősük kocsiját kapta meg. Az Aston Martin ezen típusának piaci értéke 65 millió forint körül van, amit valljuk be, kevesen engedhetnek meg maguknak… 

 

Exit mobile version