Oszter Sándor nem békül a lányával

nlc | 2017. Július 31.
Oszter Alexandra kinyilvánította, hogy büszke az apjára. Ám a színész továbbra sem békül. Vajon örökre így marad?

A Blikk fedezte fel, hogy Oszter Alexandra megosztotta a Facebook posztot, amiben apja előadását reklámozzák. A színésznő  biztatta az ismerőseit, hogy nézzék meg a darabot, sőt egy szívecske mellett még azt is odaírta, hogy büszke az apjára.

A lap munkatársai ebből arra következtettek, hogy helyreállt a béke Oszter Alexandra és a szülei között, ami közel egy éve a színésznő párja miatt bomlott meg. Ám Oszter Sándor kiábrándító választ adott:

“Nem tudok róla, hogy Alexandra megosztotta az előadást, de örülök, ha büszke rám. Azóta sem beszéltünk, nem békülünk, de én már elfogadtam ezt a helyzetet. A feleségemet jobban megviseli ez az egész hercehurca, de az unokám, Axelo hiánya engem is bánt. Szerintem Alexandra a közelgő esküvőjére sem hív meg bennünket. De az élet majd elrendezi ezt a helyzetet is, most pedig nem erre koncentrálunk” mondta Oszter Sándor.

 

Exit mobile version