Tóth Vera tiszta kosz, és ezt ki is posztolta

nlc | 2017. Augusztus 09.
Tóth Vera posztjai igen népszerűek – nem csoda, hiszen rendkívül őszinte, így könnyen azonosulnak vele a követői. Legutóbbi képén a koszban tapos, amihez persze egy rövid történet is dukál. Mutatjuk!

Tóth Vera legutóbb Pásztor Annáról posztolt képet, és ezzel verte ki a biztosítékot az anyák körében. Azóta már egy válasza is volt erre, az indulatok pedig szépen lassan lecsillapodtak. Most pedig egy olyan fotóval sokkolta a követőit, amelyen sáros lábbal pózol – a képhez pedig egy rövid történetet is csatolt. Nos, ez a szituáció nekünk is felettébb ismerős!

“Ma délelőtti kertészkedésem egyik eredménye. Papucsban a legjobb gyomolni és füvet nyírni. Utána pedig slaggal csapatni úgy, hogy a lábadra is megy a víz, olyan béna vagy. Gyerekkoromban minden nyári napon így néztem ki öreganyáméknál. Néha eszembe jut a gyerekkor ezekről a pillanatokról. Szeretem a sárt a lábamon” – írta a képhez az énekesnő, aki az utóbbi időben rengeteget változott, így nem csoda, hogy merészebb ruhákat is simán felvesz már. 

 

Exit mobile version