Oszter Sándor neje teljesen el van keseredve

nlc | 2017. Augusztus 18.
Zajlik az élet Oszter Sándoréknál. Jó és rossz dolgok egyaránt történnek. Oszter Alexandra kibékült a szülőkkel, de közben nem csitulnak a kedélyek a tó miatt, és most Failoni Donatella végzése is megérkezett.

Oszter Sándor felesége ittasan vezetett, ez még februárban történt, a helyszínen el is vették a jogosítványát, amikor az Istenhegyi úton koccant az előtte haladó autóval. “Bevallom, ittam, és utána a volán mögé ültem, megszegtem a törvényt. Ötvenhárom éve vezetek, soha semmi rosszat nem tettem, ez nagy butaság volt” – nyilatkozta korábban Failoni Donatella.

Nemrég kézhez kapta a végzést, hogy meddig tiltják el a vezetéstől. “Donatella a közösségi oldalán írta ki, hogy egy év öt hónapra vették el a jogsiját. Nagyon el van most keseredve” – mondta a Blikknek az asszony egyik ismerőse.

Nem csoda, hogy rosszul érinti az ítélet, hiszen Balatonrendesen a hegyoldalban lakik, ahonnan gyalog még a bevásárlás is nehézkes. A lap kereste Oszter Sándor feleségét, de lapzártáig nem reagált a megkeresésre. 

 

Exit mobile version