Pappa Pia: a főszereplő szerint értékelhetetlen szemét Kis Grófo zenéje

nlc | 2017. Augusztus 24.
Az egymilliárdból forgatott Pappa Pia mindenkiből erős érzelmeket vált ki, ez alól Szabó Kimmel Tamás sem lehet kivétel. De mi a baj Kis Grófóval?

A nyár bulifilmjeként beharangozott, amerikai magyar sztárrendezővel, sztárszereposztással, (szinte) hollywoodi büdzséből összepakolt alkotás nem lopta be magát a kritikusok szívébe, hogy finoman fogalmazzunk. Kollégánknak például fizikai fájdalmat okozott a Pappa Pia 105 perce.

 

Úgy tűnik, a stábban sem teljes az egyetértés, Szabó Kimmel Tamás ugyanis alaposan lehúzta a film egyik betétdalát. “[N]em gondolom, hogy egy szűk rétegen kívül Kis Grófo bárkinek is valódi művészeti, zenei élményt, kikapcsolódást tud jelenteni. Túl azon, hogy valaki két füves cigi között elröhög rajta. Nekem Kis Grófo zenéje egy értékelhetetlen szemét, nem leszek tőle több, és a gyerekeimet is óvni fogom, hogy ilyeneket hallgassanak” – mondta a Bors szerint a főszereplő.

Szabó Kimmel azt is hozzátette, nem tudja, hogy pont a Bulibáróval “mi volt a koncepciójuk” a Pappa Pia készítőinek; de egyébként sem tudja, “mi az aktuális zenei trend az országban, mit tükröz igazán a közízlés”, ő pedig a Kispált és a Hiperkarmát szereti.

Kis Grofó mindenesetre higgadtan válaszolt a kemény kritikára: “[N]ekem nincs ezzel gondom. Attól szép az élet, hogy sokfélék vagyunk, és mást-mást szeretünk. Rosszul esik, persze, az »értékelhetetlen szemét« jellegű minősítése, hiszen talán egyetlen fellépésemen sem járt, nem hallhatta a zenekaromat, csak általánosít a mulatós műfaj kapcsán.”

 

Exit mobile version