Szombaton reggel 9 óra előtt Bill Gates helikopterrel érkezett Somorjára, a X-Bionic Sphere területére, ahol a lánya, a 21 éves Jennifer Kathrine Gates pénteken részt vett egy nemzetközi díjugrató versenyen – írja a Paraméter.sk.
A Microsoft-alapító filantróp dollármilliárdos 14 éve nem járt Szlovákiában a lap szerint, most azonban édesapaként elkísérte a lányát. Állítólag éppen ezért nem is szívesen nyilatkozott a sajtónak, hiszen ő most elsősorban szurkoló szülőként volt jelen, bár Bill Gates-et látták olvasni is a verseny ideje alatt.
Gates a 86 milliárd dolláros vagyonával a világ leggazdagabb embere. Július végén mindössze néhány órára előzte meg őt a vagyona tekintetében Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház alapítója a Forbes-listáján, a kereskedési nap végére azonban Bill Gates visszavette stabil vezetését.