Ninja Warrior: Szexi férfiak indítják a versenyt

nlc | 2017. Október 16.
Ma kezdetét veszi a világ egyik legkeményebb versenye, a Ninja Warrior. Az emberpróbáló pályához kemény erőnlét kell – éppen ezért brutálisan jó testű férfiakban nem lesz hiány!

Október 16-án, vagyis ma indul a Ninja Warrior Hungary, amely hétfő esténként jelentkezik a TV2-n 10 héten át. A műsort Majka, Tilla és Mádai Vivi vezeti majd. Több ezer jelentkezőből került ki az a 330 versenyző, aki bizonyíthatott a nagyon kemény pályán. A feladatokat nem próbálhatták ki előre, csak megmutatták minden versenyzőnek, hogy melyik akadályon hogyan lehet túljutni, mik a szabályok. A selejtező 6 adásában 55 ember áll rajthoz, közülük a legjobb 25 kerül be az adás végén látható epizódfináléba, ahonnan újabb pályát teljesítve a legjobb 15 kerül be a középdöntőbe.

Három középdöntő lesz, ahol a 90 embernek egy újabb, egyre nehezebb pályát kell teljesítenie – innen a legjobb 20 jut a döntőbe, ahol kiderül, avathatunk-e magyar nindzsát. Hozzátartozik, hogy a teljes pályát a döntőben eddig a világon 6 embernek sikerült teljesítenie. A végső győztes 10 millió forinttal lesz gazdagabb. 

A pályát nagyon nehéz teljesíteni, rendkívüli fizikum szükséges hozzá. Az indulóknak ez viszont egytől egyig megvan, ami a testükön is látszik. A legtöbb férfi indulónak fantasztikus testfelépítése van, mutatjuk a műsor legjobb pasijait! Annyit elárulunk, hogy ismerős nevek is lesznek a felsorolásban.

Gömöri András Máté

Polyák Lilla vőlegénye híres jó fizikumáról – folyton olyan szerepeket kap, ahol a külső is számít. Mindennap jár az edzőterembe, és az étkezésre is nagyon figyel. Új kihívásokat keresve jelentkezett a Ninja Warriorba. 

Szentgyörgyi Rómeó

Ki hinné, hogy a többszörös Európa- és világbajnok aerobikozó már 40 éves? A külsején biztosan nem látszik, fantasztikusan néz ki. Nem csoda, hiszen gyerekkorától kezdve a sport körül forog az élete.

Veréb István ,,Jimmy”

Jimmy neve is ismerős lehet a sportot szeretőknek, hiszen vb- és Eb-bronzérmes birkózó. A sportoló a riói olimpián is részt vett, utána pedig egyből jelentkezett a Ninja Warriorba, hogy egy más terepen is kipróbálja magát. A felvételek alatt még terhesen szurkolt neki a felesége, azóta pedig már megszületett a kislányuk, aki irtó aranyos. 

jimmy1
jimmy2
jimmy3
jimmy4

Tányéros Ádám

A budaörsi futballcsapat kapitánya a foci mellett még személyi edzéseket is tart, így az élete gyakorlatilag a sport körül forog. 20 éves kora óta egyre megszállottabban foglalkozik testépítéssel, mellette pedig az ELTE-n tanul. Ádám lehet a lányok egyik kedvence, amit szerintünk nem kell megmagyarázni…

tanyeros_adam
tányéros1
tányéros2
tányéros4

Boráros Gábor 

A szlovák versenyző profi ketrecharcos, évek óta nagyon keményen edz, így nem volt kérdés számára, hogy elindul az emberpróbáló versenyen. Két bajnoki öve van, jogosan tartanak tőle az ellenfelei. Párja fitneszmodell, a stúdióban szurkolt szerelmének. 

boráros1
boráros2
boráros3
boráros4

Bakos „Turbódízel” Bence

Bence az egyik legfiatalabb versenyző, mindössze 18 éves. Karosszérialakatos, autóelektronikai műszerésznek tanul, mellette pedig amikor teheti, edz. Fiatal kora ellenére nagyon kitartó, ráadásul még rendkívül szórakoztató is.

Andrei Burton

A Ninja Warriorban nemcsak amatőrök, de többszörös indulók is részt vehetnek, bár a magyar versenyen ő nem indul. Andrei a nemzetközi csapattal érkezett, ő a műsor egyik „hivatásos nindzsája”, aki többek között a pályát is tesztelte. Többször volt bajnok és finalista. Hegymászó és profi biciklista. 

Exit mobile version