Medgyessy Péter 26 éve ugyanúgy szereti a feleségét

nlc | 2017. November 08.
Az egykori miniszterelnök nem igen ad interjút, most mégis kivételt tett. Medgyessy Péter nemrég ünnepelte 75. születésnapját - erről, a házasságáról és a gyerekeiről is beszélt.

Medgyessy Péter nem igazán kedveli a reflektorfény, mióta kilépett a politikából. A napokban töltötte be a 75-öt, ez alkalomból pedig a gyerekei a bécsi operába vitték, a felesége Párizsba, a Gauguin-kiállításra. Élvezi a nyugdíjas éveket, és büszke apukaként a gyerekei és unokái útjait egyengeti. 

,,Ildikó, a lányom igazgató egy francia tulajdonú cégnél, és a férjével közösen van egy kertészeti vállalkozásuk is. Innen a két unokám, 26 és 18 évesek. A fiamnak, Gergelynek két diplomája van, az egyiket Párizsban, a Sorbonne-on, a másikat Budapesten szerezte, korábban diplomata volt, most egy telekommunikációs cégnél dolgozik. Három unokám édesapja” – mesélte a Storynak gyerekeiről és az unokáiról Medgyessy, majd új feleségével való kapcsolatára is kitért.

,,A feleségem nagyon csinos, okos, nagyszerű asszony, remek emberismerő, jobb mint én. Ha hallgatok rá, sok csalódástól, árulástól mentesültem volna.

26 éve vagyunk együtt, azóta szeretem,

nagyon jól megvagyunk, csodás hátteret, biztonságot nyújt nekem, ami nélkül képtelen lettem volna dolgozni, élni.”

Exit mobile version