Stohl András zsűritagként túljátszotta magát – szerinted ez igaz?

nlc | 2017. November 13.
Első alkalommal nézhettük meg, hogyan állja meg a helyét Stohl András a zsűritag szerepében, és amióta beült a Sztárban sztárba, kapott már hideget-meleget. Te hogy látod, leszerepelt vagy bizonyított?

Már az elején sok megjegyzést kapott Stohl András, amiért elszegődött a TV2-höz. A kritikákat azonban jól fogadta, amiből jutott is bőven. 

„Az elmúlt években fogalmazódott meg bennem, hogy hiányzik a televíziós műsorvezetés. Rengeteg munkám van, folyamatosan játszom színházban, rádiózom, de vágytam arra a fajta adrenalinlöketre, amit csak az élő show-k nyújtanak. A TV2 volt az, aki erre lehetőséget adott, ráadásul rögtön egy olyan népszerű műsorban, mint a Sztárban sztár – nyilatkozta az első adás előtt, és utána is látszott, hogy komolyan veszi a feladatát. 

Végül Stohl András volt, aki az egész adás alatt a legkevesebb pontot osztotta ki, ez pedig tudatos volt a részéről. Szerinte csakis így lehetett súlyozni az előadások között, mert ha mindenki 9 és 10 pontokat kap, akkor az nem zsűrimunka.

A sztárban sztár 2017 zsűrije: Liptai Claudia, Papp Szabi, Majka és Stohl András, aki ebben az idényben debütált a műsorban

Igaz, ezért még otthon is megszólták, mondván túl szigorú, legfeljebb a kritikai észrevételeket vette finomabbra. És Stohlnak a zsűritársairól is megvolt a véleménye

Fontosnak tartom, hogy személyes elfogultság nélkül, az aktuális produkciót értékeljük. Többször elhangzott adásban, akár Claudia részéről Olivér kapcsán, akár Majka részéről Pápai Joci előadásánál a személyes kötődés. Bármennyire kedvelem őket, úgy vélem, a többiekkel szemben ez nem feltétlenül igazságos, hiszen úgy érezhetik, bármennyit dolgoznak, nem érhetik el a maximumot.

Ezért dicsérték a hozzászólók, viszont a pontozáson túl nem sok pozitívumot mondtak. Olvasható, hogy egyesek szerint unalmas volt, hiszen alig mondott poénokat, de volt, aki úgy látta, hogy túljátszotta magát, mint például a Sztárban sztár döntőjében, amikor Király Viktor és Karácsony János Álomarcú lány című dala alatt elsírta magát.

Igen, azért már Liptai Claudiát is kritizálták, hogy túl érzelgős, de ő legalább humoros, Majkát is megszólták már, hogy részrehajló, és inkompetens, Papp Szabira pedig a hadarása miatt zúdult rá a nép haragja. 

Bárhogyan is, érdekelne bennünket, te hogy gondolod. És a szavazás alatt megnézheted a videót, hogy szerinted indokolt volt Stohl elérzékenyülése, vagy tényleg túljátszotta az érzelgősködést. 

Nem csak Stohl András hatódott meg, viszont most csak ő sírt

 

 

 

 

 

Exit mobile version