Szigeti Ferenc megharagudott Szigeti Ferencre

Blikk | 2017. November 16.
A Karthago gitárosa megorrolt a mulatós műfaj Szigeti Ferencére. Szerinte az ő neve egyet jelent a rockkal.

A Mulat az Aréna fantázianevű koncert plakátja váltott ki indulatokat a karthagós Szigeti Ferencből, mikor felfedezte a hirdetésen a saját nevét egy másik férfi képe alatt. Szerinte hitelrontás, hogy más is olyan névvel lép fel, mint ő.

Az ügy hullámokat vetett a mulatós műfaj sztárjai között. „Napok óta döbbenten kísérem figyelemmel a Szigeti Ferenc név körüli botrányt, amit a Karthago zenekar frontembere, akit szintén Szigeti Ferenc néven anyakönyveztek, robbantott ki. Én úgy gondolom, hogy ez csupán rosszindulat vezérelte figyelemfelkeltő, lejárató hadjárat a műfaj ellen. Kikérem magamnak a magyar cigányzene, magyar nóta, cigány dal és a mulatós műfaj megalázását” – írta például Bangó Margit a Facebook-on.

Lagzi Lajcsi a januári koncert egyik házigazdájaként nyilatkozott a Blikknek a nézeteltérésről. „Szigeti Ferike egy remek előadó, rendszeresen szerepel a Dáridóban, nem értem a problémát, hiszen a fotója is szerepel a plakáton, ráadásul egész más a műfaj, így nehéz összekeverni. Attól félek, ez az egész arról szól, hogy történjen valami Szigeti körül” – mondta a trombitás.

A karthagós Szigetinek sikerült elérnie, hogy a mulatós zenész változtassa meg a nevét. „Azt gondolom, a nevem egy brand, aki ezt hallja, az a rockzenével azonosítja. Az egész dolog erről szólt. Beszéltem Bangó Margittal, és elmondtam, hogy kifejezetten szeretem a mulatós és cigányzenét. Azt gondolom, ő se örülne, ha egy fiatal kislány az ő nevével kezdene el fellépni” – vélekedett a zenész.

Exit mobile version