Ambrus Attila: Sokat ültem azért, hogy szerencsés legyek

nlc | 2017. November 22.
Az utóbbi pár napban már Ambrus Attiláról szólt minden: tegnap mutatták be premier előtt a róla szóló filmet, amely nagy sikert aratott. Erről kérdeztük az egykori bankrablót, akinek sajátos véleménye van róla.

A tegnapi premieren osztatlan sikert aratott az Ambrus Attila életéről készült, Antal Nimród által rendezett film, amelyet A Viszkis címen láthatunk a moziban. Sőt, a vártnál egy nappal előbb érkezik, hiszen annyira kapkodtak érte a mozik, hogy végül úgy döntöttek, már mától elkezdik vetíteni. Ambrus Attila a szabadulása óta nagyon foglalkoztatott, sokakat érdekelt az életútja, a börtön utáni élete, ezért döntöttek úgy, hogy filmet készítenek belőle. Emellett pedig részt vesz a TV2 egyik szuperprodukciójában, az Ázsia Expresszben, ahol Berki Krisztián a párja, akivel egyébként a játék után közös bizniszbe kezdtek. A Viszkis most arról is beszélt, hogy mennyire meghatározó esemény ez az életében. 

„Déjà vu érzés van az emberben… Kemény helyzetek előtt álltam, hiszen ez egy érdekes helyzet. Kevés embernek adatik meg, hogy film készül az életéről, szerencsés helyzetben vagyok. Bár nyilván elég sokat ültem azért, hogy ez így legyen” – mondta az NLCafe.hu-nak Ambrus Attila. „Sokszor kint voltam a forgatásokon, egy pici szerepem is van. Összességében Nimródnak szabad keze volt, ő ebben a profi, én nem akartam beleszólni” – emlékszik vissza a Viszkis. 

Exit mobile version