Vastag Csaba igazoltatás közben szelfizik

nlc | 2018. Január 22.
A mosolyokból úgy vélhetjük: csak rutinellenőrzés történt.

Ha megnézzük Vastag Csaba Instagram-oldalát, látható, hogy átlagosan napi kettőt posztol, és ebből viszonylag kevés a szponzorált tartalom. Vastag tulajdonképpen mindent megoszt az életéből, például azt a pillanatot is, amikor az öccsével lóg. Mint azt a 24.hu megírta, Vastag Csaba indult volna A Dal 2018-as versenyében, úgy tervezte, hogy Amerikában készített dalával méretteti meg magát. Akkor mondott le tervéről, amikor kiderült, hogy öccse, Vastag Tamás is jelentkezett, sőt be is került az élő műsorba. 

Vastag egy pár napos poszttal belesimult az átlag instagramozók világába, hétvégén a hó köszönt vissza mindenhonnan. Megosztotta ő is, amit lát. 

Egy igazi instagramozó egyben profi szelfiző is kell legyen. Olyasfajta, aki, mint vadász a lesen, félszemmel mindig azt a pillanatot várja, amikor előkaphatja a telefonját, és lőhet. Az énekes szerint ez az igazoltatás is ilyen volt. Rajongói kérdezik, hogy mi történt, de Vastag nem válaszol, pedig egész könnyen kiderül, hogy a képen Csordás Ákos, egykori x-faktoros szerepel, tehát nyilván valami viccről van szó. Szó nincs itt #thuglife-ról, azaz gengszterkedésről.  

Exit mobile version