Kapócs Zsóka imádja nézegetni a kisfiát

nlc | 2018. Január 23.
Alig két és fél hónap, és megérkezik Kapócs Zsóka kisfia. Már most rendkívül erős anyai érzései vannak, minden gondolata a pici körül forog. Már a bőröndje is be van pakolva, amivel a kórházba megy majd, ha eljön az idő.

Kapócs Zsóka 1 hónappal ezelőtt amerikai módon jelentette be, hogy kisfiút vár. Azóta az is kiderült, hogy Zsóka leendő gyermekének apja egy válogatott focista, sőt nemrég azt is elárulta, hogy nem fogja mutogatni a picit, mert nem hisz abban, hogy rajta keresztül plusz javakhoz juthat. Alig két és fél hónap, és megérkezik Kapócs Zsóka kisfia. A csinos kismama mindennél jobban várja már, hogy karjában tarthassa gyermekét. A szüléssel kapcsolatban van benne egy természetes izgalom, főleg mert nála egy kisebb műtétre is sor kerül majd a császármetszés után. Így minden alkalommal megkérdezi szülészorvosát, pontosan hogyan is történik majd a szülés. A doktor persze mindig készségesen elmagyaráz mindent, és megnyugtatja Zsókát, akinek nincs más dolga, mint százszázalékosan megélni a babavárás csodáját. 

Már csak egy kicsit kell várnia Kapócs Zsókának a kisfiára

Nagyon erős anyai érzések vannak bennem, hihetetlen dolog a várandósság. Az összes nehézség, ami a terhességgel jár, a fáradtság, az, hogy néha nem tudok aludni éjszaka vagy akár az, hogy már állva is lihegek, mind édes teher, amire már mindennél jobban vágytam

– kezdte Zsóka.

Pár hónap és megszületik Zsóka kisfia

A szüléssel kapcsolatban szerintem mindenkinek vannak aggodalmai, nekem is. Azonban szerencsére a szülészorvosom minden alkalommal megnyugtat. Az endometriózis miatt elvékonyodott a méhem, ezért programozott császárral szülök majd, ami után egy kis műtétem is lesz, de szeretném minél előbb magamhoz ölelni a fiamat. Talán ezért is várom mindig annyira az ultrahangvizsgálatokat a Czeizel Intézetben, mert ilyenkor láthatom őt egy kicsit. Ez valami csoda, teljesen függővé váltam. Körülbelül két hete láttam utoljára a monitoron, de már alig várom a következő alkalmat. Minden gondolatom egy olyan ember körül forog, akit tulajdonképpen még nem is ismerek, mégis teljes szívemből szeretek. Ez a szeretet pedig napról napra erősebb. Már most látom, hogy a kicsinek abszolút olyan az orra, mint nekem, és enyém a profilja is. A párommal van is néha egy-két vicces vitánk arról, hogy jó lenne, ha majd rá is hasonlítana a gyerek

– mesélte Kapócs Zsóka, aki nemrégiben a teherbe esésének körülményeiről is beszámolt

Exit mobile version