Összejött Ladinek Judit és Molnár László

nlc | 2018. Január 26.
Ladinek Judit és Molnár László sokat vártak, míg végül egymás oldalán találták meg a boldogságot. A színésznőnek nem született saját gyermeke, de párja gyerekein gyakorolhatja az anyaságot.

Ladinek Judit csúnya váláson van túl, ami után mégis adott esélyt egy új szerelemnek, Molnár László a múltbéli tapasztalatok ellenére tiszta lappal indult nála. A színész két gyerekkel érkezett a kapcsolatba, amit nagyon jól kezelt a színésznő. „Különös a sors: saját vér szerinti gyerekem nem született, mégis gyakorolhatom az anyaságok és azt gondolom, nem vallok szégyent” – kezdte a BEST magazinnak Ladinek Judit. 

Judi szerint kevés olyan nő van, aki 40-50 éves korára nincs túl egy tönkrement kapcsolaton.

Szerencsére Laci biztos alapokra helyezte a kapcsolatunkat, így teljes bizalommal tudtunk egymás felé nyitni. Tartsanak naivnak, de úgy gondolom, hogy ha az ember nem tud tiszta lapot nyitni egy szerelemben, nem tudja félretenni a múltbéli sérelmeit, akkor soha nem lehet igazán boldog

– vallja a színésznő, majd Molnár László vette át a szót, aki a megismerkedésük körülményeiről is beszélt. „Egy műfajban dolgoztunk, így láttuk egymást a színpadon többször is. Megkaptam egy szerepet a Mamma Mia!-ban, ott ismerkedtünk meg jobban Judittal. Ő éppen akkor jött ki a házasságából, és én is szabad ember voltam. Egymásba szerettünk, és azóta is kiválóan működik a kapcsolatunk.” 

További részletek a ma megjelent BEST magazinban.

Exit mobile version