Letarolta az influenza az Omegát

nlc | 2018. Április 04.
Kóbor János mellett uszkve mindenki elkapta.

A Fonogram-díj-átadóra nem tudott elmenni Kóbor János, mivel ágynak dőlt, az Omega életműdíját így Benkő László vette át. Kóbor most a Borssal közölte, hogy „ilyen még talán sosem volt az Omega történetében, hogy szinte mindenkit egyszerre vett le a lábáról az influenza”. A frontember elmondta, hogy az orvosa közölte vele, ez egy erős vírus volt, egészen más, mint az eddigiek, sokkal ellenállóbb, és el is magyarázta, hogy milyen sorrendben dőltek ki a többiek: „Kezdte a dobosunk, Ciki, aztán lebetegedett a basszusgitárosunk, Szöllössy Kata, elkapta Elefánt és a menedzserünk, Trunkos Andris is. Izgultam, mi lesz, mert folytatódik a Vadkelet turnénk.”

A Bors megjegyzi, hogy a meghirdetett kon­certek nem maradnak el.

Exit mobile version