Agyoncikizték Gönczi Gábort, már kellemetlen volt nézni

nlc | 2018. Április 23.
A Nagy Duett legutóbbi adásában nem Gönczi Gábor volt az egyetlen, akit kicikiztek, de ő volt az, aki a legtöbb megjegyzést kapta. Nem is akármilyeneket.

A Nagy Duett produkcióiban kódolva van a lehetőség, hogy az előadók sokszor csak égetik magukat élő adásban, ezért az elhangzottakat is nehéz komolyan venni.

Az idei két adás alatt viszont a nézőknél már kiverte a biztosítékot Liptai Caludia, aki az NLCafé-olvasók többsége szerint is sértő megjegyzéseket tesz, amivel jobban vigyázhatna. 

De nem csak a műsorvezető hozzászólásairól beszélhettünk. Az első adásban Pumped Gabo a partnere korára tett utalással haragította magára az embereket, most pedig hasonlóan kedves volt Erdélyi Timitől, amikor Gönczi Gábort méltatta, és ezzel akkor rá is kanyarodtunk a témára.

Lássuk, ki mivel cikizte Gönczi Gábort a produkció után: 

Pápai Joci dicsérttel kezdett, és ahogy mondta, ő most elsősorban az énekre figyelt, Gönczi Gábor és Erdélyi Tímea előadása pedig az addig látottak közül a legjobban teljesített ebből a szempontból. Gönczi Gábor végig mosolyogva hallgatta a megjegyzéseket, az ugrálás után pedig levegőt kapkodva tette hozzá: 

„Azért lettem riporter meg híradós, hogy biztosan ne kelljen cicanadrágban cigánykereket csinálni televízióban.”

A közönség inkább azt jegyezte meg, hogy Tímeának jobb a hangja, és ciki, de leiskolázta a mesterét. De volt, aki nem tudta eldönteni, hogy ebben az előadásban akkor most ki is a profi. 

Itt visszanézheted Gönczi Gábor és Erdélyi Tímea második közös fellépését: 

 

 

Exit mobile version