Sztárok

Van egy kis zavar Erdélyi Tímea és Gönczi Gábor kapcsán

A Nagy Duett eleje óta sokakat foglalkoztatott, hogyan állt össze Erdélyi Timi és Gönczi Gábor kettőse. Akadnak ugyanis, akik úgy érzik, a tanítvány túlszárnyalja a mesterét.

A Nagy Duettben egymás után kétszer kerültek a kiesés szélére Erdélyi Tímeáék, harmadszorra pedig Göncziéknek menniük kellett. Már az adás előtt annyi biztos volt, hogy egyre többen mondták: ebben a párosban rosszul lettek kiosztva a szerepek, és Erdélyi Tímea bizony sokkal profibb mesterénél. Tényleg így van?

Vegyük sorra a tényeket.

  1. Gönczi Gábort nem énekesként, hanem a Tények műsorvezetőjeként ismerjük. Igaz ugyan, hogy van egy zenekara, amiben énekel, és sok celebrendezvényen is felléptek már, de mégsem erről az oldaláról híres. Ez okozott egy kis zavart a szerepek leosztásában.
  2. Gönczi korábban elmondta, hogy ez egyik fülére nem igazán hall. Biztosan ez sem segíti őt zenészként.
  3. Erdélyi Tímeát egy sorozatban ismerte meg az ország, amit aztán otthagyott, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanulhasson. Színésznőként nemcsak a reflektorfényben mozog otthonosan, de musicalekben is fellépett már. Amikor például a Csoportterápia című előadást bemutatták a Madách Színházban, mindössze egyetlen nap alatt ugrott be a színpadi balesetet szenvedett Balla Eszter helyére, és ugyanúgy helytállt énekben, mint prózában. 

Ezeken az információkon túl érdemes megnézni egy-egy fellépésüket, hogy összehasonlítsuk Gábor és Timi teljesítményét.

Hogy valójában melyikük a jobb, azt mi nem akarjuk eldönteni. De szavazni lehet róla!

 Gönczi Gábor és Erdélyi Tímea a kapcsolatukról a BEST magazinnak mesélt:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top