Tóth Tibi megindítóan beszél az édesapjáról

nlc | 2018. Május 24.
Tóth Tibi szinte sosem beszél a magánéletéről, most azonban megtört a jég: többek között kamaszkori lázadásairól, az édesapjával vívott komoly harcairól, valamint szakmáról és karrierről is megindító őszinteséggel vall.

A Hooligans együttes tagjai a színpadon kívül kerülik a reflektorfényt, nem csoda hát, hogy az együttes oszlopos tagja, Tóth Tibi is alig-alig szerepel a médiában, illetve nem nagyon enged bepillantást a magánéletébe. Most azonban Bencze Attila és stábja kedvéért egy picit kitárja a Sláger TV nézői előtt a privát szférája ajtaját. Egy egész napját követhetjük végig, amelynek során a valaha nagy vagányként hírhedtté vált rockzenész egy másik, kevésbé ismert oldalát is megismerhetjük.

Tibi már nyolcévesen arról álmodozott, hogy egy szép napon profi rockzenész lesz. Az egyik Beatles-film hatására elhatározta, hogy színpadra áll, kerüljön bármibe is. Mint azt most hol nevetve, hol mély érzelmekkel arcán elmesélte, az édesapja kezdetben komolyan ellenezte a terveit, ami finoman szólva igencsak megmérgezte a kapcsolatukat. Tibi igazi lázadó volt, és ahogy a zene egyre nagyobb szerepet kezdett játszani életében, úgy romlott például a tanulmányi eredménye, ami miatt rengeteg konfliktusa volt a szüleivel. Mert mint azt szintén megtudhatjuk tőle, a Hooligans tagjai gyermekkoruk óta együtt zenélnek, és anno gyakran inkább a garázsban próbáltak ahelyett, hogy az iskolával foglalkoztak volna. Szerencsére azonban sikerült kompromisszumot kötnie az édesapjával.

A zenészről kevesen tudják, hogy mennyire szentimentális, érzékeny lelkű, és roppant családcentrikus is. Bár még a színpad a legnagyobb szerelem az életében, egyszer majd szeretne családot, vágyik arra, hogy apa lehessen. Szerinte a zenészélet teljesen összeegyeztethető a családalapítással, de azért jobban szeretné, ha gyermeke nem feltétlenül követné őt a zenei pályán…

Exit mobile version