Dobó Kata és Zsidró Tamás tisztázta a pletykákat

nlc | 2018. Július 19.
Zsidró Tamásról a Balaton Sound idején készültek képek, amelyeken egy barna hajú nővel szórakozik. Azóta a szakításukról hallani, amiről Dobó Katával együtt most először beszélnek.

Pontosítsunk azért, mindjárt az elején: Dobó Kata és Zsidró Tamás szakítása azóta téma, hogy a színésznőnek a munkája miatt aludni is alig volt ideje az elmúlt hónapokban. Aztán Zsidró elutazott, a nyaralásra pedig nem vitte magával Katát. Mondhatnánk, hogy ennek a hosszú hetek óta húzódó találgatássorozatnak a betetőzése volt, amikor Zsidró Tamás más nővel látták a fesztiválon. 

„Nagyon kellemetlen, amikor rokonok és barátok hívnak fel sajnálkozva, hogy: jól vagy, Kata?” 

– mesélte Dobó Kata a Story magazinnak, amelynek a mesterfodrásszal együtt adtak interjút, hogy ők maguk mondják el, hányadán áll a kapcsolatuk. És ezzel véget vessenek a pletykáknak. 

Dobó Kata és Zsidró Tamás már két éve vannak együtt (fotó: Facebook)

„Azon a héten velem volt Szofi, és végre volt egy kis időnk egymásra. Olyan éhes voltam rá, olyan régen töltöttünk már együtt minőségi időt, hogy nem lett volna az a pénz, amiért újra rábízzam a nagyszülőkre, és elmenjek bulizni. Tamást viszont elküldtem, érezze jól magát, rá is ráfér a kikapcsolódás. Ennek aztán az lett a vége, hogy magyarázkodhattunk.”

A színésznő már régóta ismert, sok cikk jelent már meg róla és a magánéletéről, de még őt is meglepte, amiket olvasott a kapcsolatáról. Éppen ezért gondolták úgy, hogy elmondják, hányadán állnak egymással. 

Zsidró Tamás és Dobó Kata a közös életükről régóta nem meséltek ennyit

Kiderül a magazinból, hogyan fogadták el egymást a gyerekek, milyen közös nyaralást terveznek, és az is, hogyan tudják működtetni ezt a párkapcsolatot, amikor a munka miatt elfoglaltak.

„Tamással annyira erős társai és támaszai vagyunk egymásnak, amit nem tapasztaltam korábban”  állítja a színésznő, akiről Zsidró Tamás őszinte rajongással mesélt a magazinnak. 

Dobó Kata és Zsidró Tamás a Storynak mesélt a kapcsolatukról

 

Exit mobile version