Tóth Vera a szexet is jobban élvezi, de ez még semmi

nlc | 2018. Július 19.
Tóth Vera a Lilu által létrehozott Liluland vendége volt, ahol többek között a fogyása utáni életéről, és a szexuális szokásairól is beszélt.

Tóth Vera fogyásáról már nagyon sokat tudunk, arról viszont keveset beszélt, hogy mennyire megváltozott az élete, mióta lefogyott. A Liluland új adásában az énekesnő lelkesen mesélt az új korszakáról Lilunak, valamint azt is elmondta, hogy vékonyabban még a szexet is sokkal jobban élvezi. „Sokkal könnyebb vagyok, és így mindenkinek könnyebb. Az ember száz kiló felett megtanul repülni, hogy ne érezze annyira a másik, hány kiló is vagy” – jegyezte meg viccesen az énekesnő, de itt nem állt le.

„Megvettem a Kámaszútrát, most már nem repülök, hanem elszállok, és vissza kell húzni, mint a lufit” – mondta Tóth Vera, aki nemcsak külsőleg változott sokat, hanem személyiségben is.

Sokat finomodtam. Minden testalkatnak megvan a velejáró személyisége, stílusjegyei. Mondták a barátaim, hogy azért örülnek, mert a pofám ugyanakkora, mint régen. Szeretek káromkodni, szeretek hedonista lenni, meg mindent, ami szájon át történik. Ami változott, az a mértéktartás. 

Tóth Vera Lilunak mesélt a szexuális szokásairól

Exit mobile version