Malek Andrea lánya sírva fogadta, hogy hazaköltöznek

nlc | 2018. Augusztus 03.
Malek Andrea nehéz időszakon van túl, hiszen a válása után harmadszor kezd új életet. Lányával együtt Budapestre költöztek, az elmúlt időszak megpróbáltatásairól beszélt.

Malek Andrea tavaly tavasszal jelentette be, hogy ismét válik, ezúttal nyolcéves kislánya, Léna édesapjától. Az énekesnő nehéz időszakot zárt le, de a körülményekhez képest jól van. Andrea új életet kezdett, a lányával együtt Budapestre költöztek, hiszen úgy látta, hogy így a legjobb mindkettejüknek. Most már minden rendben, újra alkot, de az elmúlt pár hónap azért megviselte.

„A változás eleinte megterhelőnek tűnt, de lépni kellett. A gyerekeimet is úgy neveltem, hogy azt lássák, a szüleik nem menekülnek semmi elől: bátrak, nevetnek, sírnak, összeomlanak, és feltámadnak” – mesélte a BEST magazinnak Malek Andrea, aki arra is kitért, hogy a kis Léna hogy viselte az egész hercehurcát. 

Nagyon impulzív kis csaj, ennek megfelelően sírva is fakadt, amiért részben hálás voltam. Így legalább tudtam, mi zajlik le benne, mit gondol, így ki tudtuk beszélni a dolgokat.

Exit mobile version