Radics Gigi: „Ha rám talál a szerelem, boldogan közlöm”

Takó-Bencze Vivien | 2018. Augusztus 23.
Korábban mindenki imádta, azonban mióta beült az X-Faktor mentorszékébe, erősen megosztó lett. Radics Gigi 21 évesen már kétszer annyi élettapasztalattal rendelkezik, mint a vele egyidősek.

15 évesen már tehetségkutatót nyert, 2 évvel ezelőtt pedig mentor lett az X-Faktorban. 21 esztendősen már elmondhatja magáról, hogy saját lemezei vannak, hatalmas rajongótábor kíséri minden koncertjére, most pedig főcímdalát énekli és az egyik főszereplő énekhangja a nagyszabású amerikai animációs filmben, a szeptemberben érkező Aprólábban, a külföldi karrierjét is beindította, novemberben pedig a Papp László Budapest Sportaréna színpadán is megcsillogtatja tehetségét. Radics Gigi egy igazán sokoldalú nő, öröm volt vele beszélgetni.

Fotók: Neményi Márton

Amikor évekkel ezelőtt jelentkeztél a tehetségkutatóba, gondoltad volna, hogy egy amerikai animációs film főszereplőjének a magyar énekhangja leszel?

Egyáltalán nem… Ez egy teljesen más pálya, eddig egyszer csináltam korábban, de vért izzadtam, amikor először kipróbáltam magam. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen mese, mint az Apróláb főcímdalát elénekelhetem egyszer, de ez új utakat nyit meg, hiszen bár magyar a dal, mégis egy nemzetközi dologról van szó.

21 évesen zsűritag vagy az X-Faktorban, elindítottad az amerikai karrieredet, most pedig ebbe is belevágtál. Nehéz volt?

Mindig is álmodoztam ezekről a dolgokról. Amikor megismert az ország, az volt a célom, hogy építsem a karrieremet, valamint új célokat tűztem ki magam elé, amelyeket szerencsére sikerült elérnem. Főleg a családom segítségével, akik mindig mellettem vannak. Elkezdtük ezt az amerikai vonalat is kialakítani, de semmire sincs garancia, az elismerésért mindenhol keményen meg kell dolgozni, én ezt vallom. Zeneileg ott is próbálkozom, belekóstoltam abba a zenei világba is. Nagyon jó érzés, de nem tudnám elképzelni, hogy kint éljek, az itthoni közönségemet ugyanis nem szeretném cserbenhagyni.

Milyen volt nemzetközileg elismert zenészekkel dolgozni?

Más nagyon, részletekbe menő. Sokat stúdióztam – akivel kint dolgoztam, hétszer is jelölték Grammy-díjra. Teljesen más volt az ott megismert munkafolyamat. Itthon is stúdióztam már nagyon sokat, de az, hogy kibérelünk nyolc órára egy helyet és ott egy perc sem megy kárba, az nekem új helyzet volt, ugyanakkor nagyszerű érzés.

Ha kapnál egy nagyon kedvező lehetőséget Amerikából, kiköltöznél?

Akkor szóba jönne a kétlaki élet, mert itthon van a közönségem, a családom nagy része, így nem is tudnék elszakadni Magyarországtól. Ez esetben utazgatnék, de akkor meg kellene szeretnem a repülést…

Sokat posztolsz a közösségi oldalaidon, ezáltal próbálod közelebb hozni magadhoz a közönséged?

Nem tudom magam maximálisan megmutatni. Mindenkinek van véleménye előzetesen az ismert emberekről, de nem biztos, hogy mögé látnak. Talán kicsit sok vagyok az embereknek, többször is megkaptam már, hogy miért használok ennyi sminket, de persze mindenbe bele lehet kötni. Ettől függetlenül ez egy jó felület arra, hogy kapcsolatot teremtsek azokkal, akik követik a mindennapjaimat. Az X-Faktor talán egy még jobb lehetőség, hogy azok is megismerjenek, akik eddig nem biztos, hogy láttak bennem fantáziát.

Régebben nem voltál túl megosztó, inkább szerettek az emberek, az X-Faktorral azonban ez változott. Hogy viseled?

Amikor felkértek, egy percig sem gondolkoztam el azon, hogy érdemes-e beülnöm a mentorszékbe, bár nem tudhattam, hogy milyen hatással lesz ez később a karrieremre nézve. Akartam, hiszen ez is szerepelt a bakancslistámon, de tudtam, hogy megosztó lehetek, mert akinek van véleménye, az manapság megosztó. Óriási felelősséget vállaltam, hiszen sok embernek megváltoztatjuk az életét. Remélem, a legtöbb szereplőnek pozitív irányba, de azért akad olyan is, aki a zeneiparban képzelte el az életét, mi pedig megmondjuk neki, hogy nincs jó úton, ami biztosan nagy csalódás. Boldog vagyok és büszke, hogy mentor lehetek, hiszen ha akárhol a világban elmondom, hogy X-Faktor zsűritagként működöm 21 évesen, komolyan vesznek, mert ez hatalmas presztízs. Emellett pedig tehetségeknek tudok segíteni, főleg azért, mert én a másik oldalát is megéltem, és tudom, hogy min mennek keresztül.

Elég fiatal a mentorcsapat, de te mégis kitűnsz közülük. Nem érzed úgy, hogy az idősebb versenyzők nem fogadják el a tanácsaidat?

Korábban attól féltem a legjobban, ha bejön egy idősebb énekes vagy énekesnő, és én azt mondom, hogy nem tetszik, amit láttam, hogyan reagálnak majd? De azt gondolom, ha valaki elég intelligens, és megfogadja a véleményünket, akkor nem lehet gond, a tehetség megítélése nem korfüggő. Persze volt rá példa, hogy beszóltak emiatt, de nem igazán érdekel, ezeket el kell engednem, arra koncentrálok inkább, hogy segítsek azoknak, akik igazán tehetségesek.

A közösségi oldaladon mennyire olvasod a kommenteket?

Megtanultam nem foglalkozni ezekkel a dolgokkal. 10 éves voltam, amikor megjelent az első videoklipem, amihez már akkor nagyon sokan kommenteltek. Édesapám nem engedte, hogy elolvassam őket, de aztán egy lopott pillanatban mégis megtettem. Elég csúnya dolgokat olvastam, de nem viselt meg, inkább nevettem rajtuk. 10 évesen fel tudtam fogni, hogy ezek az emberek otthon ülnek, és nincs más dolguk, mint ilyeneket írogatni. Persze, vannak intelligens negatív kommentelők, tőlük még tanulni is lehet, bár ez a ritkább fajta. Leginkább a rasszista hozzászólások viselnek meg, de ezen nem tudok változtatni, mindig is lesznek olyan emberek, akik nem tudnak elfogadni.

Mi az, ami még szerepel a bakancslistádon?

Mindig kell új célokat kitűzni, hiszen miért élünk, ha nem azért, hogy ezeket elérjük? Novemberben lesz egy nagy koncertem a Budapest Sportarénában, ami régi nagy vágyam, most ez is teljesül, amiért iszonyatosan hálás vagyok. Sok vele a munka, és hipp-hopp elmegy ez a pár hónap, de nagyon várom.

Ritkán beszélsz a magánéletedről, de azért azt elmondtad, hogy néhány hónapja szakítottatok a volt pároddal. Azóta sok pletykát hallottunk, mi igaz ezekből?

Ilyenkor az a legjobb, ha nem mondok semmit. Sok a találgatás, amikor az ember szingli, hiszen azt valóban kommunikáltam, hogy már nem vagyok együtt az előző párommal. Elindul a sok pletyka, hogy ki lehet az új fiúm, de ezeken jót mosolygok. Sokszor hoztak már össze olyanokkal, akikkel évek óta jó barátságot ápolunk, vagy egy-két sztárral, akivel a karrierem során találkozunk. Ez egy hátulütője a hírnévnek, de nem bánom. Ha majd rám talál a szerelem, akkor azt boldogan közlöm, hiszen nem szeretnék senkit rejtegetni.

Exit mobile version