nlc.hu
Sztárok

Radics Gigi fogyása

Ilyen volt Radics Gigi 13 éve a Megasztárban – azóta kislányból gyönyörű díva lett

Az énekesnő még mindig csak 25 éves, a karrierje a Megasztár óta töretlen, gyönyörű családja van, és mind ezek mellé még bomba formában is van.

Radics Gigi neve 9 éve került be a köztudatba, de már egészen kisgyerekként is járta az országot, hogy valóra váltsa az álmát, és híres énekesnő legyen.

Már 8 évesen járta az országot

Radics Gigit először a Győzike show-ban láthattuk, amikor még kislányként vett részt az egyik epizódban – abban, amelyikben tehetségkutatót szerveztek a műsor készítői. Ez után, 2008-ban jelentkezett a Megasztárba, ahol ugyan a zsűri már felfigyelt rá, de túl fiatalnak ítélték meg a versenyhez. Gigi ekkor csak 12 éves volt.

2011-ben ismét részt vett a válogatón, ahol a legjobb 24-ből esett ki, végül egy évvel később, 16 évesen egy teljesen új Radics Gigit láthattunk viszont a Megasztár 6-ban. A fiatal lány egyik nagy példaképe, Beyonce Halo című számát adta elő, de úgy, hogy attól Lang Györgyi, Mester Tamás, Bereczki Zoltán és Bochkor Gábor is dobott egy hátast. Még ma is beleborzongunk, amikor meghallgatjuk – itt megteheted.

Radics Gigi 11 éve és most

Radics Gigi a 2011-es Megasztárban és most
(Fotó: smagpictures és Instagram/Radics Gigi)

Kislánykora óta énekesnő szeretett volna lenni, és a célját nagyon komolyan vette: folyamatosan járt énekórákra, képezte a hangját, és lefogyott, ami által sokkal több önbizalma lett. Így már nem volt kérdés a Megasztár zsűritagjai számára sem: ott a helye a show-műsorban, amit végül meg is nyert. Az énekesnő így emlékszik vissza azokra az időkre, amikor még nem volt ismert:

„Amikor még nem Radics Gigi voltam, hanem Radics Georgina Endrefalváról, és nap mint nap küzdöttem, gyakoroltam, hogy elérjem a célomat, számtalan olyan emberbe ütköztem, akik próbáltak elnyomni és magabiztosan azt mondani, hogy minek csinálom, úgysem lesz belőlem senki. Ez előfordult az iskolában barátnőknek hitt »barátnőktől«, de akár családtagoktól is jöttek hasonló gondolatok. Megkérdőjelezve a szüleimet abban, hogy jól csinálják-e azt, hogy támogatnak lelkileg és anyagilag egyaránt.”

Radics Gigi 9 éve

Az endrefalvai énekesnő rengeteget dolgozott azért, hogy beteljesítse a gyerekkori álmát
(Fotó: smagpictures)

Tehetségét a világhírű zenei producer is elismerte

A most 25 éves Radics tehetségét zenész édesapja ismerte fel, és 8 éves korára saját zenekart szervezett neki, majd ingyen járták az országot hogy minél többen megismerjék a kislányt. 10 évesen még egy saját videoklipet is készítettek neki, az igazi áttörést aztán a Megasztár hozta meg a számára. Olyannyira, hogy Quincy Jones is felfigyelt az énekesnőre, akivel személyesen is találkoztak, és meghívta a Montreux-i Jazz Fesztiválra énekelni. A kapcsolatot azóta is ápolják: amikor az énekesnőnek megszületett a babája, Jones is küldött ajándékot.

Azóta fellépett már többször is külföldön, a koncertjei telt házasok, szerepelt többek között az István a király rockoperában és a Csókkirály című musicalben is. 2017-ben és most, 2021-ben is bejutott A dal show-műsorba. A Fonogram-díjas énekesnő szerepelt A Sztárban sztár-ban és tavaly a Nicsak, ki vagyokban is – mindkét műsorban zseniálisan énekelt. Habár pályafutása a TV2-n indult, 2017-ben már az RTL Klub X-faktorának egyik mentora volt – mindössze 21 évesen.

Radics Gigi 2012-ben
Megnézem
Összes kép (5)
Radics Gigi 2012-ben

Ilyen volt Radics Gigi 13 éve a Megasztárban – azóta kislányból gyönyörű díva lett

Radics Gigi 2012-ben
Radics Gigi 2012-ben
Radics Gigi a Sztárban sztárban műsorban
Radics gigi 2017-ben az X-faktorban
Radics Gigi a Nicsak, ki vagyok?-ban
Fotó megosztása:

Igazi stílusikon lett

Az énekesnő nemcsak a karrierje kezdetének számító 2012-es Megasztárra fogyott le, hanem azóta is rengeteget változott. Személyi edzőt fogadott, és bombaformába hozta magát. A várandóssága alatt 30 kilót hízott, aminek nagy részét már leadta, és most is nagyon csinos. Az évek alatt igazi stílusikonná vált, a kifinomult, nőies és dívás vonal kifejezetten jól áll neki. A farmer-póló kombót pont olyan stílusosan tudja viselni, mint a legelegánsabb estélyi ruhát.

Radics Gigi a Viva Cometen
Megnézem
Összes kép (6)
Radics Gigi a Viva Cometen

Ilyen volt Radics Gigi 13 éve a Megasztárban – azóta kislányból gyönyörű díva lett

Radics Gigi a Viva Cometen
Radics Gigi ruhája
Radics Gigi stílusa
Radics Gigi A dal című műsor előtt
Radics Gigi stílusa
Radics Gigi a Margit-szigeten
Fotó megosztása:

Habár a magánéletét védi nyilvánosság elől, azt tavaly örömmel tudatta, hogy párjával, Mikus Áron szobrásszal babát várnak. A művésszel Amerikában ismerkedtek meg, ugyanis az énekesnő várandóssága előtt az USA-ban építette a karrierjét. 2019 óta vannak együtt, és habár a kapcsolatukat egy ideig titokban tartották, gyorsan egymásra hangolódtak, tavaly összeköltöztek, és azóta el is jegyezték egymást. Kislányuk, Szófia 2020 októberében született meg.

Gigi boldog, kifejezetten élvezi az anyaságot, és párjával úgy tervezik, három gyerekig meg sem állnak

Még több sztár!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése