5 szappanopera, ami idén lett 24 éves – Sonadorastól a Vad Angyalig

nlc | 2018. Augusztus 24.
A 90-es évek végén és a 2000-es évek elején árasztottak el minket a Dél-Amerikai telenovellák. Camilla, Rosalinda és a többiek fejvesztve rohangáltak a haciendákon a fene nagy szerelemtől. Néhány ilyen szappanopera pont idén ünnepli a 24. évfordulóját, szóval volt okunk megnézni, hogy mi történt a szereplőkkel.

Camilla

A történet rettentő csavaros volt, olyan, amilyet még soha nem láttunk előtte szappanoperában. (Ja, de.) A kis faluban élő árva lány találkozik a városi ügyvéddel. Szerelembe esnek. Összeházasodnak. Ám a férfi becsapja Camillát, és egy másik nővel, Mónica Iturraldéval is házasságot köt.

A sztori két főszereplője Bibi Gaytán, és a Mari Marból is ismert Eduardo Capetillo volt. Capetillo idén töltötte be a negyvennyolcat, de ez korántsem a legérdekesebb infó róla. A színész ugyanis a valóságban is feleségül vette Gaytánt. A házaspárnak összesen öt gyermeke van, Eduardo Jr. 1994-ben, Ana Paula 1997-ben, Alejandra 1999-ben született, míg iker fiaik 2014-ben jöttek a világra. Capetillo utoljára 2013-ban vállalt tévés szerepet, hogy azóta miért dolgozik kevesebbet, azt nem tudni.

Bibi Gaytán és férje, Eduardo Capetillo a gyerekekkel. (Fotó: Axel Koester/Corbis via Getty Images)

Samantha

A Samantha nem a Dallas spinoff sorozata volt. A venezuelai szappanopera 120 epizódon keresztül borzolta az idegeinket. Az első részét ennek is 1998-ban mutatták be Dél-Amerikában, hozzánk egyébként egy évvel később, 1999-ben érkezett meg. A történet leginkább A szürke ötven árnyalatához hasonlítható, kivéve a kínos és bizarr szexjeleneteket. Samantha egy szabad szellemű parasztlány volt, aki, miközben az elkóborolt lovát kereste a szántóföldön, meglátott egy lezuhanó kis repülőt. Természetesen a dúskeblű főhősnő azonnal a roncshoz sietett, hogy segítsen a sérülteken, akik között ott volt a dúsgazdag Luis Alberto Aranguren is.

A Samanthát alakító Alicia Machado 1996-ban megnyerte a Miss Universe világversenyt, de a világbéke helyett a szappanoperák világát választotta. Kapcsolata Donald Trumppal egyébként nem túl baráti, mivel győzelme után felszaladt rá néhány kiló, amiért a jelenlegi amerikai elnök „zabagépnek” nevezte őt egy interjúban.  A 2000-es évek közepén megkérték a kezét, ám a vőlegény hamar vissza is lépett, amikor Alicia bement egy valóságshow-ba, ahol lefeküdt az egyik kollégájával. 2008-ban életet adott kislányának, akinek egy mexikói üzletember az apja. Ellentétben Aliciával, a férfi főszereplőt alakító Alejandro Martínez Garcíának nem a Samantha volt az első sorozatszerepe. Az 55 éves kolumbiai színésznek egy fia van.

Alicia Machado. (Fotó: Profimedia, Pacific coast news)

Senora

A 99 részes mexikói szappanopera is 20 évvel ezelőtt próbálta meghódítani a nézőket. A Senora a legsötétebb krimikbe illő epizódokkal indult, hogy emiatt pártoltak-e el tőle az emberek, azt nem tudni, mindenesetre elevenítsük fel a kissé korhatáros történetet. Egy gazdag földbirtokos megerőszakolja a földjén dolgozó ifjú Dolorest, aki teherbe esik. Az erőszaktevő gazember parancsba adja, hogy amennyiben áldozata kislánynak ad életet, úgy a gyermeket öljék meg.

Doloresnek ezt is mondják a szülés után, a nő pedig bosszúból a férfira gyújtja az haciendát. A nő új névvel kezd új életet, és évekkel később dúsgazdag senoraként tér vissza legszörnyűbb emlékeinek színhelyére. Csakhogy a lánya életben van, és pont ő ad neki szolgálói állást a birtokon. A Dolores lányát alakító kubai színésznő, Aylín Mújica élete is izgalmasan alakult az elmúlt években. Aylín eddig háromszor volt házas, és három gyermek édesanyja. Első férje egy kubai zenész volt, majd frigyre lépett egy tévés producerrel, harmadik férjétől, pedig 2012-ben vált el. Aylínt mostanában inkább a gonosz karakterek szerepeivel keresik meg, amikkel rendre bezsebeli a telenovellák színészeinek járó különböző díjakat.  

Aylín Mújica (Fotó: Troy Rizzo/WireImage)

Sonadoras

A Sonadoras a tinik világát volt hivatott bemutatni 1998-ban. Volt itt minden, kokain, színes csatok a hajban, trendi lányok a diszkóból és gazdag, de rút kiskacsák az elitiskolából. A legemlékezetesebb jelenet mégis az volt, amikor az elhanyagolt, gazdag Ruben a kábítószer hatására hegedülni kezdett egy üres medence közepén. Mindez leöntve a mexikói szappanoperákra jellemző drámával és szerelemmel. Mivel a haspólóban rohangáló főszereplő hölgyek és a zselézett hajú fiú szereplők megszámolhatatlanul sokan voltak, így csak azokról teszünk említést, akiknek a legérdekesebben alakult az életük az elmúlt 24 évben.

A Rubent alakító Kuno Becker már 44 éves, és neki sikerült elérnie, hogy amerikai produkciók is felfigyeljenek rá. Szerepelt az új Dallasban, a Miami Helyszínelőkben, a Doktor House sorozatban és Góól filmekben is.

Kuno Becker (Fotó: Victor Chavez/Victor Chavez/Getty Images for Paramount Pictures)

A szintén drogproblémákkal küzdő Manuelt, Eduardo Verástegui alakította. Rá akkor figyelt fel az egész világ, amikor Jennifer Lopez oldalán táncolt az Ain’t Funny című videóban. A most 48 éves színészt sokan össze is boronálták a világsztárral, hogy valóban több volt e köztük egyszerű munkatársi viszonynál, azt persze csak ők tudják.

Eduardo Verastegui (Fotó: Profimedia, SIPA USA)

A Jacqueline-t alakító Aracely Arámbula idén lett 47 éves. Két kisfiú édesanyja, férjével azonban lassan 14 éve nem élnek együtt. Bár néhány hónapig Sebastian Rulli szappanoperahős párja volt, a férfi elhagyta őt egy fiatalabb kolléganőjükért.  

Aracely Arambula (Fotó: Isaac Brekken/Getty Images)

Vad Angyal

A Vad Angyalra azért biztosan mindenki emlékszik! Bizony Mili és Ivo történetét is 1998-ban mutatták be, és azóta már számtalan alkalommal ismételték a magyar csatornák.

Natalia Oreiro alig volt 21 éves, amikor megkapta Mili szerepét. Azóta is aktív színész, és énekel. Gyermekével néha posztol közös fotót, de a magánéletéről nem sokat beszél. 

Hasonlóan titokzatos Facundo Arana magánélete is, de az azért nem titok, hogy három gyermek édesapja, akikről olykor-olykor a közösségi oldalakon is látni néhány fotót. Tíz évig volt Isabel Macedo párja, aki szintén játszott a Vad angyalban, de inkább a Csacska angyal főgonoszaként ismerhetik a nézők. Végül nem őt, hanem Maria Susinit vette feleségül, ő az édesanyja a három gyermekének is. 

REF:verna NATALIA OREIRO

Natalia és Facundo

Argentinian Actor Facundo Arana

Facundo Arana argentín színész (Fotó: Profimedia, Zuma Press - Entertaiment)

Premios Fox Sports Awards VIP Dinner

Maria Susini (Fotó: Alexander Tamargo/Getty Images)

Latino News - March 24, 2017

Araceli Gonzalez és Facundo Arana (Fotó: Profimedia, Zuma Press - Archives)

Exit mobile version