Dóbó Ági: „Sokkal jobban fáj, mint amennyire látszott”

nlc | 2018. Szeptember 04.
Nagyon vegyes érzésekkel távoztak a villából a Nyerő Páros legutóbbi kiesői, mert sokkal tovább tervezték a játékot, mint ameddig sikerült bent maradniuk. Dobó Ági nem is nagyon tudta titkolni a csalódottságát.

Őszintén játszotta végig a Nyerő Párost Dobó Ági, és a távozása is ehhez méltó volt. Nem rendezett jelenetet, de a Nyerő Páros korábbi kiesőivel ellentétben nem is titkolta az érzéseit. Ő is és a párja, Kis Csaba is több szavazatra számítottak, sőt azt gondolták, hogy szavazategyenlőség lesz a végén. „Ez nagyon rosszul esett nekünk” –mondta a szépségkirálynő, és Csaba szerint az is rosszul érintette őket, hogy központibb figurának gondolták magukat, de az ellenkezője derült ki.

Dobó Ági és Kis Csaba a Nyerő Párosból kiesve elmondták a véleményüket: 

A forgatás óta eltelt hetek alatt sem csökkent Dobó Ágiék csalódottsága, de ahogy akkor is elmondták, élvezték a Nyerő Páros minden pillanatát.

„Ez a játék számunkra ma véget ért. Sokkal jobban fáj, mint amennyire ez látszott, vagy kimutattuk. Minden pillanatát élveztük, hatalmas kaland volt ez számunkra. Sok hosszú év után először nem Anya és Apaként szuperálni, kiszakadni kicsit a szülői és munkával teli mindennapokból, szimplán Ági és Csabiként egymásra hangolódva, egymás gondolatait kitalálni, összefogni, küzdeni. Sokat tanultunk, tapasztaltunk emberi kapcsolatokról, izgalmas feladatokból, de főleg egymásról. Köszönjük, hogy ennyien velünk voltatok, és szurkoltatok!” – írta Ági az Instagram-követőinek, akik egy élő bejelentkezést is láthattak a pártól. Ebből kiderült: hamarosan újra láthatjuk őket, ezúttal a saját vlogjukban mutatják majd be készülő lakásukat. 

Dobó Ági és Kis Csaba a Nyerő Páros legutóbbi kiesői

 

Exit mobile version