Brutális feladatok, pazar szállás, így indul A legbátrabb páros

nlc | 2018. Október 09.
Ma látható A legbátrabb páros első adása, és annyit már biztosan tudunk, hogy a verseny nem lesz sétagalopp. Előzetesben most elsőként brutális feladatokat mutatunk, és egy mesekastélyt, ahol mindezt kipihenték a szereplők.

Nem tudták a játékosok, mire is vállalkoztak, ez derült ki A legbátrabb páros sajtótájékoztatóján is, amikor a szereplőkkel beszéltünk. Pintér Tibor és Fridi például elmondta, hogy eleinte rosszul vették az akadályokat, de maguknak akartak bizonyítani, és egy idő után valami átkattant bennük. Keleti Andrea férje, Kovács Zoltán pedig azt mondta, hogy az hagyján, hogy lángolt, és víz alá nyomták, de még csak nem is a jó sorrendben. 

A legbátrabb páros versenyzői Máltán a tüzes feladat előtt

„Felgyújtani a párodat, na az a legfélelmetesebb feladat volt” – mondta Andrea, aki egészen pontosan erről a feladatról beszélt. Most először mi mutatjuk meg, mire is vállalkoztak a párok. 

Íme A legbátrabb páros Futótűz nevű feladata: 

A táncosnő férje pedig a fuldoklás kapcsán ezt emlegette, ami amúgy Palácsik Lilla és és férje, Visváder Tamás számára is emlékezetes feladat maradt A legbátrabb párosban.

Ez a merülő ketrec  A legbátrabb páros másik nagy kihívása volt: 

Talán egyetlen dolog vigasztalta a párokat, mégpedig, hogy meseszép helyen pihenhették ki a napot.

Selmun Palota, a kastélyszálló, ahol A legbátrabb páros versenyzői laktak (fotó: Europress)

Málta egyik gyönyörű kastélya, Selmun volt az otthonuk a forgatás idején. 

Nézz körbe a mesés kastélyban, a Selmun palotában, ahol A legbátrabb páros versenyzői laktak

Exit mobile version