Elegánsan válaszolt a vádakra Majka

nlc | 2018. Október 25.
A Majka–Curtis konfliktusnak új fejezete nyílt: most már be is szólogat egymásnak a két rapper, ki tudja, meddig fajul még a „háború”?!

Majka és Curtis szakítása mindenkit meglepett, és úgy látszik, a rajongók nem is nagyon tudnak ezen túllépni. Mindkét rapper elmondta a saját igazát a dologról, aztán egy ideig tűzszünet volt. A jelek szerint azonban nem tartott sokáig, hiszen most egymásnak estek. Curtis pár nappal ezelőtt – betegségre hivatkozva – lemondta a székesfehérvári koncertjét, amin nagyon kiakadtak a követői. Sokan azt sejtették, hogy a drogproblémái miatt nem tudott megjelenni a zenész, aki ezen kiakadt, és csúnyán kiosztotta egykori társát, de még a rajongóit is. 

„K.rvára jó, hogy az ember nem lehet beteg, mert egyből kitalálják, hogy drogozom, azért nem lépek fel… Idióta f.aszfejek! Mindennap 10 órákat dolgozom, és éjjelente még fel is lépek. Azért, mert egy buzeráns állított rólam valamit, mostantól nem lehetek szarul, mert ezt kell hallgatnom” – írta Curtis a közösségi oldalán egy bejegyzés alá, amit mára eltüntetett a felületről. 

Amint Majka fülébe jutott, nem habozott a válasszal, azonban ő egy kicsit elegánsabban tette.

A rajongók egyértelműnek vették az üzenetet, a rapper követői egytől egyig az ő pártját fogják, de többen is akadnak, akik még remélik, hogy újra láthatják majd együtt a kedvenceiket. 

Fotó: Instagram

Exit mobile version