Az egykori szupermodellről, Pataki Ágiról is jelentettek

nlc | 2018. Október 30.
Az ügynökök kíváncsi tekintete mindent látott, Pataki Ágit még öltözködés közben is.

Pataki Ági mint az első magyar szupermodell „természetesen” nem kerülhette el az előző rendszer állambiztonsági szolgálatának érdeklődését. A Besúgnak blog szerint Patakira vonatkozó „pornográf” jelentéseket vártak ügynökeiktől a megrendelők.

Pataki Ági akkor és most

Pataki Ágit a hetvenes évek elején figyelték meg, de nem sikerült róla terhelő adatokat szerezni. „Ági nagyon jó modorú, jó megjelenésű, elegáns nő. Nagyon sok külföldi ismerősük van. (…) Nagyon tartózkodó, privát életéről és ismerőseiről nem szokott beszélni” – írja a Vass Klári „művésznevű” ügynök.

„Nem tudtam róla, hogy jelentés készült rólam, de különösebben mégsem lep meg, hiszen akkoriban ilyen időket éltünk – kommentálta a dokumentumokat Pataki Ági a Blikknek. – Az ember ilyenkor önkéntelenül is végigpörgeti, vajon ki lehetett az öt lány közül, aki a jelentést írta, de már nem is annyira számít. Nem neheztelek rá, mert abszolút érezhető az írásból, hogy írnia kellett valamit, és végül is jóindulatú jelentéseket készített.”

Exit mobile version